Mesterházi Márton BBC-emléktúra

A Rádiójáték wikiből

2001 őszén két hetet töltöttem Londonban a British Broadcasting Corporation (BBC, az angol közszolgálati rádió) drámai osztályán, a British Council és a Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztőségének - saját zsebből megpótolt - támogatásával. A tanulmányút huszonhat év utáni visszatérés volt a jól ismert és szeretett helyszínre, Evelyn Waugh-val szólva afféle B. revisited. 1975-ben ugyanis az Országos Ösztöndíj Tanács saját zsebből megpótolhatatlan koldusdiák-ösztöndíján öt hónapot - öt felejthetetlen hónapot - töltöttem ugyanezen szervezeti egységnél.

Tapasztalataimról könyvben számoltam be (A BBC Rádiószínháza, Budapest 1978). A könyv a Tömegkommunikációs Kutatóközpont Szakkönyvtárában jelent meg, 1000 (egyezer) példányban, könyvesbolti forgalomba nem kerülhetett, a Rádióban és a Televízióban küldték szét protokoll-lista szerint, tehát a fele tüstént a papírkosárban végezte. Örömömre a nagy antikváriumok megveszik, tíz-húsz példányt magam is szívesen felvásárolnék.

A könyv már 1975-ben készen volt, a három év késedelmet aligha tulajdoníthatom másnak, mint a téma miatti kínos viszolygásnak-ódzkodásnak (akkori, friss mérgemben a beszartság szót használtam); a Bevezető említi is azokat, akik "ideológiai plasztikbomba után nyomoznának szellemi poggyászomban". Hogy szellemi plasztikbomba volt-e a könyvben, nem tudom (lehetett); információ elképesztően sok volt benne. El is híresültem az angol kollégák között, mint "Martin, aki könyvet írt rólunk".

Bár e hírlelők azóta távoztak az intézménytől, ki nyugdíjba, ki a temetőbe, maradt a hírből annyi, hogy tanulmányutam szervezője, Jeremy M. már az előkészítés során figyelmeztessen: "a BBC azóta a fölismerhetetlenségig megváltozott. ...Nem vagyok meggyőződve róla, hogy >>igazán korszerű kulturális szerkesztőségként<< minősíthetném magunkat. A BBC-t kereskedelmi szempontok irányítják, és nekünk keservesen szorító pénzügyi föltételek között kell dolgoznunk. De hát, azt hiszem, ez mindenütt így megy."

A BBC-t 1993, a Konzervatív Párt által kikényszerített új Királyi Charta óta irányítják kereskedelmi szempontok. A rendelkezésemre nem álló dokumentum elemzése helyett legyen elég egyetlen példa a helyzet jellemzésére.

1975-ben a munkát a Reference Könyvtárban kezdtem. "A BBC Reference Könyvtára - mint a kihelyezett kiskönyvtárak központja - rádiósoknak és tévéseknek egyaránt rendelkezésükre áll ...85 ezer kötete van, 9 szakképzett és 6 kisegítő könyvtárosa... a kitűnően világított olvasóterem úgy szemre 32x12x7 méter, meghökkentően nagy; itt van a könyvek túlnyomó része, szabad polcokon. Pár évvel ezelőtt egy jobb szálloda díszterme volt az, amit a BBC megvett és könyvtárrá alakított" (írtam 1975-ben. Most kénytelen vagyok hozzátenni: a könyvtárat ingyen használtuk. Akkor ez magától értetődött).

A munkát most is a Reference Könyvtárban kívántam kezdeni. Egy kolléga levezetett egy félhomályos alagsori terembe: pár száz könyv, fél tucat számítógép, melyeken az Írott Dokumentációtól (Written Archives Centre) a kutató (researcher) tudakozódhat. A Written Archives Center (egyben kézirattár is) Londontól vonattal negyven percnyire található, a researcher kisasszonynak Louis MacNeice nevét betűznöm kellett.

A két imidzs-imázs sugallatának (message) különbsége egyértelmű. Az 1975-ös Reference Könyvtár azt mondta: a BBC értelmiségi munkahely. A 2001-es azt mondja: nem pazaroljuk az adófizetők pénzét értelmiségi allűrökre, a BBC célszerű és takarékos munkahely. A hajdani Reference Könyvtár, melynek láttán szinte sírtam az irigységtől, immár visszakerült a jobb szálloda tulajdonába. A mostani pedig - bárhogy sutba vágjam is értelmiségi allűrjeimet - sokkal gyöngébb szolgáltatást nyújt: az 1975-ben szabadpolcos könyvek némelyike elveszett, fontos könyvek beszerzését elmulasztják, Robert Bolt hangjátéka helyett egy másik szerzőét küldték, mert ugyanaz a címe, az 1975-ben meglévő kéziratok egy részét pedig egyszerűen nem találják.

A takarékossági politika ehhez képest nem sokat változtatott a drámai osztály szerkezetén. A nemzeti régiók (Skócia, Wales, Észak-Írország) Dráma rovatai változatlan funkciókat látnak el, Birmingham és Manchester Produkciós csoportjai úgyszintén. Kisebb leépítések természetesen mindenütt voltak, de nagynak csak két nyomát láttam: a londoni rádiós színtársulat tizenegy főre fogyatkozott, a bristoli stúdiót pedig mindenestül bezárták

Akkor a műsorszerkezet változott meg gyökeresen? Igen is, nem is. De fogalmazzunk inkább pontosan. A Radio 4-en (ez a nemzeti főadó, mutatis mutandis a mi Kossuthunk) nagyon kevés a változás, mely viszont a Radio 3-on (a mi Bartókunk) gyökeres.

Ehhez néhány alapvető régebbi dolgot tudni kell. Az ötvenes évekre a BBC drámai osztálya kialakította a Radio 4 közkedvelt műsorhelyeit, s ezek 1993-ig alapvetően nem változtak. A Hétfői darab (90-120 perc) igényes irodalom volt, a szerda-csütörtök-pénteki Délutáni színház (45-55 perc) családi szórakozás, akár a szerdai 30 perces komédia, a Szombati színház (90 perc) pedig a nyugdíjasok krimije. Voltak továbbá hétköznaponként tizenöt perces felolvasások is, emlékezetem szerint egy délelőtt, egy este - az egyik az irodalomé, a másik a szórakozásé.

"Szórakozás, családi szórakozás, nyugdíjas krimi" - itt a tisztes ipar termékét jelenti, többé-kevésbé jól megcsinált történet, többé-kevésbé azonosítható jellemek; semmiképpen sem igazi irodalom. 1965-től 1995-ig, amíg a Magyar Rádióban hangjátékcsinálónak igazán dolgozni lehetett, ilyen BBC-hangjátékot aligha vásároltam. Egyszerű okom volt rá: az angol (nyelvű) hangjátékra a főhatósági "arányok" évi két műsorhelyet engedélyeztek, azt a kettőt nem pazarolhattam el olyasmire, amit magyar szerzők-iparosok forintért bármikor szállítottak.

Az 1993-as átszervezés a drámai osztály Radio 4-es műsorhelyeit nem ritkította, hanem szaporította. Most a Pénteki darab az igényes irodalomé (de a műsorkészítők fájdalmára csak 60 perc lehet); heti öt Délutáni darab van (tehát kettővel több, ŕ 45 perc), heti három Komédia (tehát kettővel több, ŕ 30 perc), megmaradt a Szombati darab (60 perc), és vasárnap délutánonként felhangzik a Klasszikus sorozat (részenként 60 perces regényadaptációk). Ez - a négy felolvasással - heti 795 perc (13 és egynegyed óra) előre megírt, színésszel fölvett szöveg.

Mit mondjak ezek után a rendszerváltás óta többek (és párthűségüktől függetlenül erősebbek) által követelt, megvalósulóban lévő új Kossuth-műsorstruktúráról, mely a novellát és a hangjátékot - mint profilidegent - kitakarítja a Kossuthról? Inkább nem mondok semmit: utálom.

Persze a helyzet a BBC-nél sem annyira rózsás. Műsorhely van óraszám, de elképesztő szigor írja elő, mivel lehet megtölteni. Az előírás a szó legszorosabb értelmében veendő: a Radio 4 Commissioning Guidelines (pályázati irányelvek) című belső kiadványa másfél száz oldalas, testes könyv.

De mi ez a pályázat-dolog?

A BBC vezetése a műsorok 40%-ának elkészítését bízza eleve a drámai osztályra, a nemzeti régiók kapnak 20%-nyit, a többi munkáért pályázni-versenyezni kell, például a műsorkészítésre szakosodott magánvállalkozások ellenében. A pályázatokról a Commissioning Editor dönt (1975-ben őszintébb terminussal Controllernek hívták), a drámai osztály részéről alapos fölkészültséget és jó diplomáciai érzéket igénylő tárgyalások során.

Nos, nézzük meg alaposabban a tizenkilenc megpályázható Délutáni darab Commissioning Briefjét (pályázati előírásait): a műsorhely pontos meghatározása, költségkerete (14 000-15 875 font) után - az angol pontosságot bármely szakmában követendő példának érzem - jönnek a tartalmi irányelvek.

Mivel a Délutáni darab az Archer család után következik, alapvető feladata az Archer család közönségének megtartása; célkitűzése ezentúl további autórádiós hallgatóságot toborozni. Ezért követelmény a közérthető, szórakoztató, kerek történet; a világos mondanivaló; a jól érthető, érdekes indítás; az egyszerű elbeszélőtechnika és az egyszerű hangzás. Következésképp kerülendő a flash-back technika, a képzeltinterjú-technika, a sok vagy idegesítő hangeffektus. A zenehasználat legyen hangulatos; ha a szerző dokumentumot használ, egyértelműen magyarázza el, miért használja, és jelezze, hogy most dokumentum következik.

Ajánlott műfajok: könnyű komédia, szerelmi ("romantikus") történet, életrajzi játék (akár levélregény formában is), detektívtörténet (de csak "szóló", a folytatásos helye másutt van). Elvileg pályázhat ide mai társadalmi (drámai) téma is: a gyakorlatban (a Brief az előző pályázat befutóit is felsorolja) ez gyakran álproblémát, sőt giccset jelent.

Magyar írót (valódi írót) ezek az előírások legföljebb paródiára ihletnének. Ám meg kell jegyeznem, az angol kollégák olykor gúzsba kötve is kellemesen táncolnak, olvastam egészen épkézláb Délutáni életrajzi játékot, krimit (Maigret-adaptáció), fajgyűlölet ellen szóló fordulatos történetet - bár mindenki tudja: ez nemhogy nem irodalom, még csak nem is hangjáték, hanem voltaképpen szkript. Mert az a dolga, hogy szkript legyen: hogy a hallgatottságot gyakran és könyörtelenül számon kérő vezetés előtt igazolja a drámai osztály Radio 4-es jelenlétét.

Ugyanebbe a kategóriába sorolandó a Komédia (Comedy Narrative) és a Szombati darab is, bár adaptációként - a pályázati befutók között - szerepelt itt Gogol és Osborne is.

A pályázati előírások a Pénteki darabot sem nyilvánítják irodalmi (kemény irodalmi) műsorhelynek: legfőbb erényeként az izgalmas mai témát említik, műfajként külön ajánlják az eseményjátékot, módszerként a közönség előtti fölvételt. Ám a drámai osztály itt állítja csatasorba legjobb ajánlatait, és a Commissioning Editor is más: olyasvalaki, aki nem a szkriptgyártásra szakosodott. Tehát az írói alkotómunkának a Pénteki darab végül is valódi esélyt ad.

További esélyt adnak az irodalomnak a tizenöt perces felolvasások, illetve adaptációsorozatok (A hét könyve, Nők órája, Délutáni felolvasás, Elalvás előtt): a befutottak között szerepel Tolsztoj, Dickens, Margaret Drabble, Robert Graves; az irányelvek kifejezetten előírják, hogy a késő esti felolvasandó "kvalitásos írás" legyen.

Mindazonáltal az irodalom, az írói műalkotás igazi helye a Radio 3 - az az adó, melyen a műsorszerkezet gyökeres megváltoztatásának ostora a legnagyobbat csattant.

1956-tól 1993-ig a BBC-t nemzetközi fórumokon a Radio 3 képviselte. Pontosabban: a Radio 3 - a legendás Harmadik - volt A BBC. Az én szakmámban ez olyan írókat jelentett, mint Louis MacNeice, Dylan Thomas, Samuel Beckett, Giles Cooper, Brian Friel, Rhys Adrian, Arnold Wesker, Harold Pinter, John Arden, Don Haworth, Stewart Parker, John Mortimer, Tom Stoppard, Richard Nelson, David Rudkin, Howard Barker, Steve Walker, Caryl Churchill; azaz: a hangjátékversenyek győzteseit, akiket bemutatni dicsőség volt - akár a többi európai kollégának - nekem is. Ez a tehetségraj persze igen népes mezőnyből, évi száznégy bemutatóból ugrott ki, de mind a száznégy bemutatónak az volt a vezérelve, hogy (az 1975-ös ismertetőt idézve) "a Radio 3 hangjátékainak figyelemre méltó művészi értéket kell adniok".

1993-ban, az új felhatalmazás birtokában a janicsár-komisszárok célzott rúgásokkal az irodalmárokat távolították el a drámai osztályról. Hiszen nem pazaroljuk az adófizetők pénzét értelmiségi allűrökre, a BBC célszerű és takarékos munkahely, a műsor legyen olcsó és népszerű, itt gyártás folyik, nem pedig irodalmi műhelypiszmogás. Rossz nyelvek szerint nem sokkal a változások után Tom Stoppard felhívta a drámai osztályt, bemutatkozott valamelyik új vezetőnek, mire az megkérezte tőle, hogy kicsoda, és írt-e már hangjátékot. Se non č vero, č ben trovato. Akárhogy is, a BBC-hangjáték jó néhány évre átkerült a nemzetközi versenyek futottak még mezőnyébe.

Azóta sok víz lefolyt a Temzén, sok konfliktus lezajlott a Broadcasting House-ban, a drámai osztály rendezte sorait, s ami a Radio 3 műsorhelyeiből megmaradt, azt igyekszik java irodalommal megtölteni. Milyenek a lehetőségei?

A Radio 3 pályázati előírásai alapján első látásra nem rosszak. A drámai osztály beszállhat a 20, 30 és 45 perces feature-ökért (dokumentumműsorokért) folyó versenybe, szervezhet tematikus estéket-napokat (friss példák: Chaucer-est, Verdi-nap, Görög nap, Modern kínai napok). De a hangjátékműsorhelyek száma nagyon megcsappant. Van havi egy kísérleti hangjáték (45-75 perc), és van hetente egyszer, vasárnaponként 90-180 (lehetőleg inkább 90) perc Dráma a Harmadikon (Drama on 3). Ez Ned C. magyarázata szerint (az engedélyezett időket is súlyozva) annyit jelent, hogy a hangjáték hajdani Radio 3-as műsorlehetőségeinek kétharmadát elvesztette.

Vegyük figyelembe, hogy bármiféle Harmadiknak természetes feladata a hazai és világirodalom klasszikusainak (akár XX. századi klasszikusainak) bemutatása - ez a Drama on 3 évi adásainak nagyjából a felét megtölti. Vegyük figyelembe továbbá, hogy valamirevaló rádiónak valóságos aranybánya az archívuma, s ennek az aranybányának az értékeit rendszeresen közönség elé vinni - ismételni - kötelesség; ez megtölti az évi adások további egyötödét. A maradék nem egészen egyharmad az új műveké, melyeknek egy része a legfontosabb színházi produkciók rádiós stúdió-előadása.

A pályázati irányelvek hangsúlyozzák, hogy a Drama on 3 "zászlóshajó", "a legjava írók, ...a kiemelkedő, igényes darabok" műsorhelye, ám a célszerű és takarékos BBC-imázzsal szembeni óvatosság itt is megszólal: "nem szabad alábecsülnünk azt az összpontosított figyelmet, melyet a nagy terjedelmű, bonyolult dráma követel a hallgatótól. A javaslatok föltétlenül jelezzék, hogyan őrzi majd meg s különösen a kezdéskor hogyan szerzi meg, a produkció a hallgatóság figyelmét..." (etc. - Persze ez lehet az imázs előtti taktikai tiszteletkör is).

A legnagyobb írók azonban, angol kollégáim áldozatos munkálkodása ellenére, leszoktak a hangjátékról. Nyilván az 1993-as változások miatt is. Ned C. szerint azért is, mert a cég nem eléggé rugalmas, nem tud kedvet csinálni nekik; David H. szerint azért, mert a befutott író egy tévéjátékkal, egy filmforgatókönyvvel a rádiós honorárium sokszorosát megkeresi. (Persze ott nem irtották ki a tévéjátékot, mint nálunk...) Hogy azután nevel-e magának (mint annak idején 1956-tól folyamatosan) új, nagy neveket a szűkösebb lehetőségek közé szorított műhely, azt meg nem jósolhatjuk. De hátha sikerül.

Szűkösebb lehetőségek közé szorított műhely, írom. Joggal, ha ugyanazon műhely régi szép időire gondolok. És abszurd mód jogtalanul, ha a közszolgálati Magyar Rádióra.

Bizonyos dolgokon ugyanis a célszerű és takarékos új BBC nem spórol.

Beszélgetés közben Ned C.-nek eszébe jutott egy kézirat, amit el kéne olvasnom. Térült-fordult, a frissen nyomtatott példány öt percen belül a kezemben volt. Hökkenten kérdeztem, hogyan csinálta. Egyszerű: minden rendező-dramaturgnak van saját számítógépe és nyomtatója. A munkában lévő, illetve megőrzésre méltó szövegkönyvek kinek-kinek a gépében el vannak téve. A drámai osztály összes gépe össze van kötve, a kollégák a szükséges információt bármikor elkérhetik egymástól. (Manchester és Birmingham természetes része az ilyenfajta közös munkának.)

Más példa. David H. megkért, hogy az egyik darabját - bár már olvastam, és tudja, hogy én szövegkönyvekre vadászom - hallgassam meg. Kereste is a CD-t, de csak az alappéldányt találta. Másnap az íróasztalomon volt a másolat. Kérdeztem, hogy intézte el ilyen gyorsan a központi másolóval. Alig értette, mit kérdezek: a drámai osztálynak négy saját CD-másoló készüléke van.

Még két adat. A BBC mindhárom hangjátékstúdiója digitalizált. Az írói honorárium pedig 50-75 font - percenként.

Nekünk a Magyar Rádióban - mint a szövegösszefüggésből nyilván kiderült - egy központi CD-másolónk van. Egy digitalizált hangjátékstúdiónk. És egyetlen nyomtatóval ellátott számítógépünk (ha éppen működik) az irodalmi szerkesztőség húsz-egynéhány munkatársára. Külföldi szerzőnek - ha sikerült leküzdenünk az illetékes vezető sikítófrászos ellenállását - egy 60 perces hangjátékért 200 font jogdíjat (az angol honorárium huszadrészét) áll módunkban felajánlani.

És én eleinte még csodálkoztam, hogy az itthoni szerkesztőség nem kíváncsi a BBC-emléktúráról szóló beszámolómra.

Már nem csodálkozom. De a beszámolót azért közreadom. Ha a magyar hangjáték helyzete reménytelen is, útleírást olvasni kellemes időtöltés.


Forrás: http://www.inaplo.hu/nv/200203/22.html