Lehetőleg hadiárvát

A Rádiójáték wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hargitai (vitalap | szerkesztései) 2011. június 28., 23:13-kor történt szerkesztése után volt.

Szemelvények Gáti István apróhirdetés-gyűjteményéből

Felolvassa: Botos Éva, Für Anikó, Kulka János és Seress Zoltán

A zenét Kakó Gyula állította össze

A felvételt Liszkai Károly készítette

Szerkesztette és rendezte: Zoltán Gábor

Bartók aug 15 21.40-22.37


Ismétlés: 2006.09.30. Kossuth 21.04


Korkép apróhirdetésekből

Lehetőleg hadiárvát!

Akár kórkép is lehetne az a bizonyos címben említett korkép. Zoltán Gábor Gáti István apróhirdetés-gyűjteményéből állított össze egy hanganyagot, ami azontúl, hogy bevezet a reklámok világának egy korábbi stádiumába, lenyomatot ad magáról a korról is.

1945 és a II. világháború után vagyunk. A vérontás véget ért, a nyilas terrort felszámolták, a németek helyett a szovjetek özönlötték el az országot. A hirdetések jellegéből adódóan visszautalásokból, vagy előreutalásokból mindkét éráról, egyúttal a magyar lakosság közérzületéről szerzünk benyomást. Ami olykor megmosolyogtató, olykor megrendítő, vagy épp megszokott, illetve megérthető.

„Anyatej kapható a kocsmában” – hasít a levegőbe a felhívás, ekkor viszont már nem tudunk mosolyogni. Pedig az összeállítás úgy indult, mintha egy vígjáték lenne, vidám, pergős muzsikával, de aztán hamar kiderül, nem szórakoztatni akarnak a készítők. Az apróhirdetések nagyon vegyes képet mutatnak, amit fokoz a négy színész és a különböző effektek játéka. Ismétlésekkel, hangerősséggel, suttogással, visszhangokkal érzékeltetik egy-egy hirdetés lényegi részét, amitől egyfelől nem válik unalmassá a hanganyag, másfelől többletjelentést kap a mondanivaló.

Rengeteg hirdetés szól párkeresésről, ezek alatt általában vidám (amerikai) jazz muzsika, legtöbbjük pedig egy jobb sors reményéről szól. „Negyvenhat éves gyógyszerész, nőtlen. Fiatal keresztény úrilányt feleségül venne”; „Nyugdíjképes özvegy házasság esetén vagyonával vállalkozásba társulna”; „Úriember kalandmentes levelét keresem”; „Férjhez adnám nővérem kétszobás lakással, pénzzel”; „Kivándorláshoz beutazási engedélyért házasodnék” – hallható többször. Ezek a hírek a maguk esetlenségével elsőre viccesnek hangzanak, mégis a kétségbeesés kiált belőlük.

Nincs ez másként az álláskereső hirdetéseknél sem. „Orosz, lengyel nyelvtudással munkát kerese”; „Hadirokkantat alkalmazunk birtok vezetésére”; „Orosz feliratok, reklámok készítését cégeknek vállalom”. Már mindenki az új éra, a szovjetek kegyeit kereste, eszerint próbált elhelyezkedni. A szovjetek ideológiáit pedig a hivatalosnak tűnő hirdetések is magukon hordozták. Például az ajánlók, a moziműsorok kínálata, ahol egymás követte a Casablanca bemutatója, majd a náci csapatok kivonulásáról szóló dokumentumfilm, aztán Walt Disney-től Miki egér és Plútó kutya kalandja kísérőelőadásként Szálasiék kivégzésével. Abszurd.

„Amputáltaknak műláb kapható” – még abszurdabb.

A hallgató mintha maga előtt tartaná ezt a sok száz hirdetést tartalmazó „újságot”, néha felnevet, néha elképed az ömlesztve kapott a képtelenebbnél képtelenebb információktól. Ekkor már nemcsak a korábbi hirdetések foszlányai villannak be agyunkba, hanem Radnóti töredéke is: „Oly korban éltem én e földön…” Amikor magánnyomozó árulja magát, hogy háborúban eltűnt hozzátartozókat felkutat; hogy a Kardos-fogászat megnyílt és elvtársaknak kedvezményt ad, és hogy vannak vállalkozók, akik a háborúból próbáltak építkezni, hasznot húzni, bár ez akkori fejjel teljesen elfogadott volt. „Nyilasok által elvitt pianínért a megtalálónak magas jutalom”; Romház anyagát magas áron megveszi”; Házat vennék, esetleg bombasérültet”; „Globus konzerv, békebeli minőség”.

Ezek a hírek még többnyire kellemes muzsikával társultak, amikor viszont halálhírt közöltek a hirdetések, vagy családtagok, barátok után érdeklődő, türelmetlen segélykiáltás, akkor eltűnt a háttérzaj, és csak a felolvasót lehetett hallani. „Családban sok a veszteség, gyors megerősítést kérünk”, „Auschwitziak! Ki tud XY-ról?”, „Mama jól van, Fricit nem láttuk”. És ha még ez a kétségbeesés sem lett volna elég, jönnek a kiúttalan, suttogott hirdetések. „16-18 éves lányt, lehetőleg hadiárvát keresek, háztartásban segítségnek”; „17 éves kislány elmenne özvegy lányának. Jelige: édesanyát keresek” Nemcsak a betűket látjuk magunk előtt, hanem a kislány múltját, vagy a háztartásban segítő jövőjét is. Hiszen nagyon jól tudjuk, miért suttogva mondja a hang, hogy lehetőleg hadiárva lányt keres. Mindenki tudja, de nem mondja ki. Ez az igazi korkép.

Tóth Bálint (2011)