Kettesben

A Rádiójáték wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hargitai (vitalap | szerkesztései) 2018. május 6., 15:30-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „Szilágyi János műsora 1972-1979 (Televizióban: 1998-2001) Kötetben: Kettesben, 1976: A kötet interjúi a Kettesben című rádióműsorban hangzottak el. A pr…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Szilágyi János műsora

1972-1979 (Televizióban: 1998-2001)

Kötetben: Kettesben, 1976: A kötet interjúi a Kettesben című rádióműsorban hangzottak el. A program 1972 végén indult, és azóta sokan vállalkoztak arra, hogy válaszoljanak a riporter kérdéseire. A könyv természetesen nem tartalmazza valamennyi beszélgetést - egyszerűen terjedelmi okok miatt. Szilágyi János - kötetünkben szereplő - beszélgetőpartnerei: Abody Béla, Sándor Károly, Berkesi András, Szentágothati János, Makk Károly, Rátonyi Róbert, Szepesi György, Kodály Zoltánné, Horváth Ede, Keserű Jánosné, Gobbi Hilda, Kutas István, Hirschler Imre, Ortutay Gyula, Tolnay Klári, Rodolfo, Kelen Béla, Radó Sándor, Gáspár Margit.


Kritikák

TELEVÍZIÓ Beszédterápia

A csúnyácska álszecessziós lámpát leszámítva rokonszenvesen puritán műsor a Kettesben, Szilágyi János beszélgetős programja, a Magyar 1-es csatornán. Két ember, kíváncsiság és őszinteség, figyelem és enyhe exhibíció, szemek, kezek, gesztusok - ennyi a Kettesben kelléktára. A televíziózás minimuma, de egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás egy ilyen beszélgetés. Úgymond nyílt kártyákkal játszik itt mindenki. Elég egy tompa tekintet, egy hamis mosoly, és máris lelepleződtek a szereplők.

Az igazmondó televízió nagy vívmánya egy ilyen műsor. Élesben megy itt minden, egyszerűen és dísztelenül élesben. Nem érdemes hazudni és unatkozni, mert az meglátszik. Ez a tétje egy ilyen ártatlannak tűnő kis beszélgetésnek. Ők ott kettesben olyanok, amilyenek lehetnek, mi meg nézzük őket, és gyorsan, könnyedén ítélünk: Szilágyi unja vagy élvezi, kitér, enyhén beletenyerel, de legfőképpen távolságot tart. A vendég ellenszenves, hiteltelen, ellenállhatatlanul vonzó, meglepő.

Egyszerű, konszolidált szalonműsor apró pikantériákkal. Szilágyi János laza otthonosságát már töb- bé-kevésbé ismerjük. Társasági riporter, enyhén borzongató nyersességgel és meglehetős finomsággal. Igazán soha nem lehet tudni, hogy mennyire hozza lázba riportalanya. Szilágyi elegánsan felülemelkedik ezen a problémán. Végtére is nem az ő dolga eldönteni azt, ami nézőinek magánügye kell hogy legyen. Örök titok marad például, hogy legutóbbi vendégének, Lkakat T. Károly újságírónak túlhabzó ömlengése vajon halálosan bosszantotta-e vagy éppen ellenkezőleg,, kellemesen elszórakoztatta Szilágyit. Ő csak ül, és lezseren tovább-bil- lenti a beszélgetést egy-egy gyanútlannak tűnő kérdéssel. Van ebben, persze, némi bátortalanság, valami finnyás kívülállás, de kétségtelenül van benne bölcsesség is, és jóleső, bár kissé finomkodó kiegyensúlyozottság. Szilágyi bársonyosan provokál. Úgy, hogy az szinte jólesik a vendégnek. Lakat T. Károly is boldogan és felhevülten ecsetelte öt percben, hogy milyen is az, ha a lánya a saját beosztottja, majd mintegy három percben olyan önfeledten gyűlölködött televíziós kolléganőire, hogy a képernyő előtt ülve azt kellett gondolni, ennél jobban semmi nem esik neki. Lám, mire képes egy ártatlan kérdés. Szilágyi rezzenéstelen, talán csak a mosolyában van néha valami árulkodó tónus. Az ember legalábbis ezt szeretné látni. Mert ez a bűbájos jólnevelt- ség, ez a ha így van, így jó, ha úgy van, úgy jó relativitás egy kissé ósdi, de leginkább hiteltelen. Mert nehezen hiszi el a néző, hogy a riportert valóban olyan mély ámulatba ejti riportalanya dohányzásról szóló hosszadalmas története, mint amit Szilágyi az arcán láttatni enged. Persze nem kellett volna vendége torkának sem esnie, beléfojtani a szót és kioktatni, hogy tessék színesebben és kevésbé körülményesen történetet mesélni, de talán ilyen közönyösen engedékenynek sem kifizetődő lennie. Persze egy igazán finom ember nem gyalogol a másik a leikébe csak azért, hogy a műsora feszesebb legyen.

Innen nézve Szilágyi manapság ritkaságszámba menően empatikus és tartózkodó riporter. Ennek persze az a következménye, hogy műsora kissé egysíkú és időnként érdektelen tud lenni. Nem ő, hanem a vendége irányit, de ezt a metódust talán meg is lehet érteni. Mondja el, fejtse ki, beszéljen a vendég akkor is magáról, ha nem magáról beszél. Adjon számot arányérzékből, önfegyelemből és szellemességből. Legyen a vendégnek nagyon jó, élvezze ki a kamerák előtti idő minden másodpercét. Itt nem erőszakoskodnak vele divatosan, nem bosszantják fel, nem alázzák meg. Saját kezében van a sorsa. Szilágyi pedig hallgat, aprókat kérdez, rejtélyesen mosolyog, és nem nagyon adja ki magát. Igazi úriemberként vendége örömét keresi. Nem is eredménytelenül. Lakat T. Ká- rolynak a minap a jelek szerint egy önfeledt, bőbeszédű és döbbenetesen súlytalan fél órát szerzett. Krausz Barnabás

NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2000. ÁPRILIS 19., SZERDA


Kettesben

Kíváncsisógszomjunk olthatatlan. Mindig szívesen pillantunk bele közismert emberek gondolataiba, művészi vívódásaikba, napi gondjaikba. A kíváncsiságon túl azért is, hogy készséggel tanuljunk tőlük, ellessünk valamit, amin tovább töprenghetünk. Ebben segít a két nagy találmány: a rádióbeli Kettesben és a tévé Ötszemköztje. Egy ideig fej-fej mellett versengtek a közönség rokon- szenvéért, pillanatnyilag úgy látszik, az előbbi bizonyult kitartóbbnak. Legutóbbi választásával pedig alighanem betetőzött egy sikeres folyamat. Szász Endre személyében nagyszerű társra talált Szilágyi János. Szász nem egyszerűen beszélgetett, mesélt magáról, pályájáról, hanem a műsort dramatur- giailag is felépítette. Ahogyan megtudtuk, kanadai tartózkodása idején félszáznál több tévéprogramban vett részt; ez hallatszott is: szerepléskészsége csiszolt, tapasztalatait szerencsésen hasznosította a mikrofon előtt. Amit elmondott és ahogyan elmondta, egyaránt nagy hatással volt hallgatóira. Szász ezúttal is bebizonyította, hogy nagyszerű rögtönző, ám „ad hoc” villanásai természetesen hosszú érlelőd és eredményei voltak ebben az esetben is. Könnyed, szellemes csevegése sehol sem árulta el, mennyi „munkája” rejlik benne. Szilágyi János — alanyától nem függetlenül — riporteri teljesítményének csúcsait érte el. Hallhatóan megnyilvánulni segítette a művészt, de tartózkodott a mélyebb rétegekbe ásó vitáktól. Szásznak nem minden gondolatával, „elméletével” érthettünk egyet, ám aki polémiákba kíván bocsátkozni vele, csak hasonló felkészültséggel, színvonalon és szenvedéllyel teheti. Igen sokat megtudtunk a művész egyéniségéről, s ennek örültünk. Szász Endre ugyanis a kortárs művészeknek ama ritka példánya, aki nem csak a jövendőnek, hanem a jelennek alkot. Többször is hangsúlyozta, hogy számára igen fontos a közönséggel való kapcsolattartás, -teremtés, ennek érdekében a szerepléseket is szívesen vállalja. Népszerűsége vitathatatlan, képei azokhoz is eljutnak, akik általában nem különösebben érdeklődnek a festészet iránt. Nyugodtan mondhatjuk róla, hogy művészetével népnevelő feladatot lát el, olykor furcsának ható, jelképes alakjai tömegek szemét nyitották látásra, sok emberben ébresztettek egyetértést vagy vitát, de mindenképpen gondolatokat. A Kettesben című rádióműsor lelkes szurkolóiként kívánunk Szilágyi Jánosnak hasonlóan remek riportalanyokat, félő, hogy ennek a beszélgetésnek erőteljes hangulatát, sikerét nehéz lesz felülmúlni. I- M.


1975. NOVEMBER, Szabad Föld


Győrffy Iván Közszolgálati kiskáté ... És vajon a sztárriporter Szilágyi János Kettesben című beszélgetős műsora által mennyivel kupálódott a közszolgálat állapotja? A politikus-túltermelésben szenvedő Magyar adó kissé kivirágzott. Felösmér- te azt a nem mindennapi igazságot, hogy a nem politikus is ember, sőt valahogy emberebb amannál. Akkor ráleltünk-e imígy az egy igaz útra? Minden út egyforma: sehová sem vezet - mondta egykor kábítószer hatása alatt egy közép-amerikai sámánguru, bizonyos Don Juan. Mer’ nem elég rálépni az útra, tiszta szívvel kell azon ál- talmenni, ha el is akarunk jutni valahova. Az addig rendben van, hogy a nagynevű Szilágyi olyanokat hív meg, akiket szeret s érdemesnek talál. Az a baj, hogy nem mindenkit hívhat meg, akit szeret s tisztel. Hírlik, felsőbb utasításra a kihagyottak közé kerültek olyanok, akik politikai vonzalmuk vagy más kis (testi-lelki) bibijük miatt erre érdemeltettek: emlegetett Friderikusz, Vamus Xavér s még egypár nagyérdemű. A végül is meghívottak mind érdekes figurák, ám vagy Magyar-érzelmileg semlegesek (Gabriela Magnon-Jablonska, Kul- ka János), vagy kiemelten favorizáltak (Jankovics Marcell), s ez bizony rájuk nyomja bélyegét.

Mozgó Világ, 2000. 5. szám