„Kettesben” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
(Új oldal, tartalma: „Szilágyi János műsora 1972-1979 (Televizióban: 1998-2001) Kötetben: Kettesben, 1976: A kötet interjúi a Kettesben című rádióműsorban hangzottak el. A pr…”)
 
 
10. sor: 10. sor:
  
 
== Kritikák ==
 
== Kritikák ==
 +
 +
 +
*
 +
 +
 +
Kettesben
 +
 +
KíváncsisÁgszomjunk olthatatlan. Mindig szívesen pillantunk bele közismert emberek gondolataiba, művészi vívódásaikba, napi gondjaikba. A kíváncsiságon túl azért is, hogy készséggel tanuljunk tőlük, ellessünk valamit, amin tovább töprenghetünk. Ebben segít a két nagy találmány: a rádióbeli Kettesben és a tévé Ötszemköztje. Egy ideig fej-fej mellett versengtek a közönség rokonszenvéért, pillanatnyilag úgy látszik, az előbbi bizonyult kitartóbbnak. Legutóbbi választásával pedig alighanem betetőzött egy sikeres folyamat.
 +
Szász Endre személyében nagyszerű társra talált Szilágyi János. Szász nem egyszerűen beszélgetett, mesélt magáról, pályájáról, hanem a műsort dramaturgiailag is felépítette. Ahogyan megtudtuk, kanadai tartózkodása idején félszáznál több tévéprogramban vett részt; ez hallatszott is: szerepléskészsége csiszolt, tapasztalatait szerencsésen hasznosította a mikrofon előtt. Amit elmondott és ahogyan elmondta, egyaránt nagy hatással volt hallgatóira. Szász ezúttal is bebizonyította, hogy nagyszerű rögtönző, ám „ad hoc” villanásai természetesen hosszú érlelődés eredményei voltak ebben az esetben is. Könnyed, szellemes csevegése sehol sem árulta el, mennyi „munkája” rejlik benne.
 +
Szilágyi János — alanyától nem függetlenül — riporteri teljesítményének csúcsait érte el. Hallhatóan megnyilvánulni segítette a művészt, de tartózkodott a mélyebb rétegekbe ásó vitáktól. Szásznak nem minden gondolatával, „elméletével” érthettünk egyet, ám aki polémiákba kíván bocsátkozni vele, csak hasonló felkészültséggel, színvonalon és szenvedéllyel teheti.
 +
Igen sokat megtudtunk a művész egyéniségéről, s ennek örültünk. Szász Endre ugyanis a kortárs művészeknek ama ritka példánya, aki nem csak a jövendőnek, hanem a jelennek alkot. Többször is hangsúlyozta, hogy számára igen fontos a közönséggel való kapcsolattartás, -teremtés, ennek érdekében a szerepléseket is szívesen vállalja. Népszerűsége vitathatatlan, képei azokhoz is eljutnak, akik általában nem különösebben érdeklődnek a festészet iránt. Nyugodtan mondhatjuk róla, hogy művészetével népnevelő feladatot lát el, olykor furcsának ható, jelképes alakjai tömegek szemét nyitották látásra, sok emberben ébresztettek egyetértést vagy vitát, de mindenképpen gondolatokat.
 +
A Kettesben című rádióműsor lelkes szurkolóiként kívánunk Szilágyi Jánosnak hasonlóan remek riportalanyokat, félő, hogy ennek a beszélgetésnek erőteljes hangulatát, sikerét nehéz lesz felülmúlni. I- M.
 +
 +
 +
1975. NOVEMBER, Szabad Föld
 +
 +
*
  
 
TELEVÍZIÓ
 
TELEVÍZIÓ
19. sor: 36. sor:
 
Szilágyi unja vagy élvezi, kitér, enyhén beletenyerel, de legfőképpen távolságot tart. A vendég ellenszenves, hiteltelen, ellenállhatatlanul vonzó, meglepő.  
 
Szilágyi unja vagy élvezi, kitér, enyhén beletenyerel, de legfőképpen távolságot tart. A vendég ellenszenves, hiteltelen, ellenállhatatlanul vonzó, meglepő.  
  
Egyszerű, konszolidált szalonműsor apró pikantériákkal. Szilágyi János laza otthonosságát már töb- bé-kevésbé ismerjük. Társasági riporter, enyhén borzongató nyersességgel és meglehetős finomsággal. Igazán soha nem lehet tudni, hogy mennyire hozza lázba riportalanya. Szilágyi elegánsan felülemelkedik ezen a problémán. Végtére is nem az ő dolga eldönteni azt, ami nézőinek magánügye kell hogy legyen.  
+
Egyszerű, konszolidált szalonműsor apró pikantériákkal. Szilágyi János laza otthonosságát már többé-kevésbé ismerjük. Társasági riporter, enyhén borzongató nyersességgel és meglehetős finomsággal. Igazán soha nem lehet tudni, hogy mennyire hozza lázba riportalanya. Szilágyi elegánsan felülemelkedik ezen a problémán. Végtére is nem az ő dolga eldönteni azt, ami nézőinek magánügye kell hogy legyen.  
 
Örök titok marad például, hogy legutóbbi vendégének, Lkakat T. Károly újságírónak túlhabzó ömlengése vajon halálosan bosszantotta-e vagy éppen ellenkezőleg,, kellemesen elszórakoztatta Szilágyit. Ő csak ül, és lezseren tovább-bil- lenti a beszélgetést egy-egy gyanútlannak tűnő kérdéssel. Van ebben, persze, némi bátortalanság, valami finnyás kívülállás, de kétségtelenül van benne bölcsesség is, és jóleső, bár kissé finomkodó kiegyensúlyozottság. Szilágyi bársonyosan provokál. Úgy, hogy az szinte jólesik a vendégnek. Lakat T. Károly is boldogan és  
 
Örök titok marad például, hogy legutóbbi vendégének, Lkakat T. Károly újságírónak túlhabzó ömlengése vajon halálosan bosszantotta-e vagy éppen ellenkezőleg,, kellemesen elszórakoztatta Szilágyit. Ő csak ül, és lezseren tovább-bil- lenti a beszélgetést egy-egy gyanútlannak tűnő kérdéssel. Van ebben, persze, némi bátortalanság, valami finnyás kívülállás, de kétségtelenül van benne bölcsesség is, és jóleső, bár kissé finomkodó kiegyensúlyozottság. Szilágyi bársonyosan provokál. Úgy, hogy az szinte jólesik a vendégnek. Lakat T. Károly is boldogan és  
 
felhevülten ecsetelte öt percben, hogy milyen is az, ha a lánya a saját beosztottja, majd mintegy három percben olyan önfeledten gyűlölködött televíziós kolléganőire, hogy a képernyő előtt ülve azt kellett gondolni, ennél jobban semmi nem esik neki. Lám, mire képes egy ártatlan kérdés. Szilágyi rezzenéstelen, talán csak a mosolyában van néha valami árulkodó tónus. Az ember legalábbis ezt szeretné látni. Mert ez a bűbájos jólnevelt- ség, ez a ha így van, így jó, ha úgy van, úgy jó relativitás egy kissé ósdi, de leginkább hiteltelen. Mert nehezen hiszi el a néző, hogy a riportert valóban olyan mély ámulatba ejti riportalanya dohányzásról szóló hosszadalmas története, mint amit Szilágyi az arcán láttatni enged. Persze nem kellett volna vendége torkának sem esnie, beléfojtani a szót és kioktatni, hogy tessék színesebben és kevésbé körülményesen történetet mesélni, de talán ilyen közönyösen engedékenynek sem kifizetődő lennie. Persze egy igazán finom ember nem gyalogol a másik a leikébe csak azért, hogy a műsora feszesebb legyen.  
 
felhevülten ecsetelte öt percben, hogy milyen is az, ha a lánya a saját beosztottja, majd mintegy három percben olyan önfeledten gyűlölködött televíziós kolléganőire, hogy a képernyő előtt ülve azt kellett gondolni, ennél jobban semmi nem esik neki. Lám, mire képes egy ártatlan kérdés. Szilágyi rezzenéstelen, talán csak a mosolyában van néha valami árulkodó tónus. Az ember legalábbis ezt szeretné látni. Mert ez a bűbájos jólnevelt- ség, ez a ha így van, így jó, ha úgy van, úgy jó relativitás egy kissé ósdi, de leginkább hiteltelen. Mert nehezen hiszi el a néző, hogy a riportert valóban olyan mély ámulatba ejti riportalanya dohányzásról szóló hosszadalmas története, mint amit Szilágyi az arcán láttatni enged. Persze nem kellett volna vendége torkának sem esnie, beléfojtani a szót és kioktatni, hogy tessék színesebben és kevésbé körülményesen történetet mesélni, de talán ilyen közönyösen engedékenynek sem kifizetődő lennie. Persze egy igazán finom ember nem gyalogol a másik a leikébe csak azért, hogy a műsora feszesebb legyen.  
  
Innen nézve Szilágyi manapság ritkaságszámba menően empatikus és tartózkodó riporter. Ennek persze az a következménye, hogy műsora kissé egysíkú és időnként érdektelen tud lenni. Nem ő, hanem a vendége irányit, de ezt a metódust talán meg is lehet érteni. Mondja el, fejtse ki, beszéljen a vendég akkor is magáról, ha nem magáról beszél. Adjon számot arányérzékből, önfegyelemből és szellemességből. Legyen a vendégnek nagyon jó, élvezze ki a kamerák előtti idő minden másodpercét. Itt nem erőszakoskodnak vele divatosan, nem bosszantják fel, nem alázzák meg. Saját kezében van a sorsa. Szilágyi pedig hallgat, aprókat kérdez, rejtélyesen mosolyog, és nem nagyon adja ki magát. Igazi úriemberként vendége örömét keresi. Nem is eredménytelenül. Lakat T. Ká- rolynak a minap a jelek szerint egy önfeledt, bőbeszédű és döbbenetesen súlytalan fél órát szerzett.  
+
Innen nézve Szilágyi manapság ritkaságszámba menően empatikus és tartózkodó riporter. Ennek persze az a következménye, hogy műsora kissé egysíkú és időnként érdektelen tud lenni. Nem ő, hanem a vendége irányit, de ezt a metódust talán meg is lehet érteni. Mondja el, fejtse ki, beszéljen a vendég akkor is magáról, ha nem magáról beszél. Adjon számot arányérzékből, önfegyelemből és szellemességből. Legyen a vendégnek nagyon jó, élvezze ki a kamerák előtti idő minden másodpercét. Itt nem erőszakoskodnak vele divatosan, nem bosszantják fel, nem alázzák meg. Saját kezében van a sorsa. Szilágyi pedig hallgat, aprókat kérdez, rejtélyesen mosolyog, és nem nagyon adja ki magát. Igazi úriemberként vendége örömét keresi. Nem is eredménytelenül. Lakat T. Károlynak a minap a jelek szerint egy önfeledt, bőbeszédű és döbbenetesen súlytalan fél órát szerzett.  
 
Krausz Barnabás  
 
Krausz Barnabás  
  
 
NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2000. ÁPRILIS 19., SZERDA  
 
NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2000. ÁPRILIS 19., SZERDA  
 +
  
 
*
 
*
  
 +
A Kettesben is egy elhíresült műsor volt, mert olyan kérdéseket tettem föl, ami engem érdekelt és amire ott válaszolni kellett. Egyórás, élő műsor volt az illető lakásáról, pont azért, hogy semmit ne lehessen kivágni.Azt előre megmondták, ki az a 3-4 ember, akikkel nem beszélgethetek – Moldova például, vagy Latinovits –, de soha nem mondták meg, hogy kivel kell és mit kérdezzek. Viszont nem sokkal a Jancsó-beszélgetés után lett vége. A kultúrpolitikáról mondott nem túl jókat, mire megjegyeztem, hogy mégiscsak az Aczél elvtárs születésnapjára küldtetek Hernádi Gyulával egy rohadt nagy tortát. Mire ő azt felelte, az egy hülyeség volt. Nem telt öt nap, hívott a Rádió elnöke, nagyon megköszönte a műsort, de már nagyon régóta megy, hagyjuk abba. Tudtam, hogy Aczél bepöccent… És egyszer Szepesi, aki akkoriban a Szórakoztató osztályt vezette, két hónapra letiltotta a Halló, itt vagyok!-ot, mert hülyét csináltam egy munkásőrből: arról kérdeztem, milyen vasárnap délelőttönként lövöldözni, mivel várja a felesége, mi az ebéd? Aztán hallgatói levelek százai jöttek és gyorsan visszaállította. Hisztérikus sikere volt annak a műsornak, sokáig én sem értettem, mi ebben a nagy szám.
  
Kettesben
+
És most akkor a Kettesben vagy az Ötszemközt volt előbb?
 
 
Kíváncsisógszomjunk olthatatlan. Mindig szívesen pillantunk bele közismert emberek gondolataiba, művészi vívódásaikba, napi gondjaikba. A kíváncsiságon túl azért is, hogy készséggel tanuljunk tőlük, ellessünk valamit, amin tovább töprenghetünk. Ebben segít a két nagy találmány: a rádióbeli Kettesben és a tévé Ötszemköztje. Egy ideig fej-fej mellett versengtek a közönség rokon- szenvéért, pillanatnyilag úgy látszik, az előbbi bizonyult kitartóbbnak. Legutóbbi választásával pedig alighanem betetőzött egy sikeres folyamat.
 
Szász Endre személyében nagyszerű társra talált Szilágyi János. Szász nem egyszerűen beszélgetett, mesélt magáról, pályájáról, hanem a műsort dramatur- giailag is felépítette. Ahogyan megtudtuk, kanadai tartózkodása idején félszáznál több tévéprogramban vett részt; ez hallatszott is: szerepléskészsége csiszolt, tapasztalatait szerencsésen hasznosította a mikrofon előtt. Amit elmondott és ahogyan elmondta, egyaránt nagy hatással volt hallgatóira. Szász ezúttal is bebizonyította, hogy nagyszerű rögtönző, ám „ad hoc” villanásai természetesen hosszú érlelőd és eredményei voltak ebben az esetben is. Könnyed, szellemes csevegése sehol sem árulta el, mennyi „munkája” rejlik benne.
 
Szilágyi János — alanyától nem függetlenül — riporteri teljesítményének csúcsait érte el. Hallhatóan megnyilvánulni segítette a művészt, de tartózkodott a mélyebb rétegekbe ásó vitáktól. Szásznak nem minden gondolatával, „elméletével” érthettünk egyet, ám aki polémiákba kíván bocsátkozni vele, csak hasonló felkészültséggel, színvonalon és szenvedéllyel teheti.
 
Igen sokat megtudtunk a művész egyéniségéről, s ennek örültünk. Szász Endre ugyanis a kortárs művészeknek ama ritka példánya, aki nem csak a jövendőnek, hanem a jelennek alkot. Többször is hangsúlyozta, hogy számára igen fontos a közönséggel való kapcsolattartás, -teremtés, ennek érdekében a szerepléseket is szívesen vállalja. Népszerűsége vitathatatlan, képei azokhoz is eljutnak, akik általában nem különösebben érdeklődnek a festészet iránt. Nyugodtan mondhatjuk róla, hogy művészetével népnevelő feladatot lát el, olykor furcsának ható, jelképes alakjai tömegek szemét nyitották látásra, sok emberben ébresztettek egyetértést vagy vitát, de mindenképpen gondolatokat.
 
A Kettesben című rádióműsor lelkes szurkolóiként kívánunk Szilágyi Jánosnak hasonlóan remek riportalanyokat, félő, hogy ennek a beszélgetésnek erőteljes hangulatát, sikerét nehéz lesz felülmúlni. I- M.
 
 
 
  
1975. NOVEMBER, Szabad Föld
+
Utána kell nézni az archívumokban. De én effektíve tudom, hogy a Kettesben volt előbb, utána jött az Ötszemközt, és az volt Vitray kurva nagy találmánya, hogy a riportalany nem látta a kamerákat, mert azok el voltak dugva a díszletben. Miközben, ha valakit behívok egy idegen közegbe, abban a furcsa helyzetben megfogom a karját és megkérdezem, nem éhes, hozzunk valamit? Hogy teljesen természetes legyen számára ez a teljesen természetellenes állapot. Vitray rengeteg műsort vezetett, ő volt A tévé, és egyben a legnagyobb mázlista is: jó korban volt jó helyen. Mindemellett baromi lezser figura volt, leült, felhúzta a lábát, átkulcsolta a térdét és így dumált – ilyet előtte senki nem csinált. De az interjúi sose voltak számomra meggyőzőek. Tévés figuraként mindig is elismertem, de mindig is sokkal jobb interjúkat csináltam nála. Nála az egy kérdés volt, hogy „Meséljen a gyerekkoráról” és akkor az illető elkezdte. Én meg azt mondtam: „Hallom, magának elég szar gyerekkora volt, rugdosta az anyja…”
  
*
+
Ha egy interjúalanya kérte, hogy bizonyos dolgokat ne kérdezzen meg tőle, kötött kompromisszumot?
  
 +
Soha semelyik riportalanyommal nem beszéltem meg, hogy mi lesz, de mindegyiktől megkérdeztem, hogy mit ne kérdezzek. És az esetek 99 százalékában valami olyasmit mondtak, ami eszembe sem jutott volna. Komlós János kivételével, aki a Kettesben előtt kikötötte, hogy se a múltjáról, se a magánéletéről nem beszélhetünk, miközben rabbiképzőbe járt, ávós volt. Komoly kérdést az életével kapcsolatban nem tudtam feltenni, ráadásul végig, mint egy mandarin, rezzenéstelen arccal nézett rám, majd 10 perccel a vége előtt letolt, hogy ezek nem jó kérdések, mert például azt szeretné elmondani, hogy…, és akkor elmondott valamit. Én pedig azt mondtam, hogy ez a műsor most véget ér, és előbb abbahagytam. Mindenkit váratlanul ért, másnap kúszva mentem be, hogy mekkorát égtem. De a kollegák részéről nagyon szeretve voltam: ez a tetű, ez a rohadék mit csinált veled.
  
Győrffy Iván
+
És a kis Kabosra emlékszem még, aki azt kérte, hogy az iskolai végzettségét ne firtassam. Mondtam is neki utána, hogy ha írni-olvasni se tudnál, akkor is te volnál a Kabos Laci, és ha megkérdeztem volna, azt kellett volna válaszolnod, hogy hat elemit jártam ki, nem tudok írni, képzeld el, ebből baromi sok kellemetlenségem volt. Tehát ha az ember megkérdez valamit és a másik őszintén és természetesen válaszol, abban nincs semmi. Ez ugyanolyan, mint amikor ülünk egy testi hibással, akinek hiányzik a karja. Nekem az első kérdésem az lenne, hol vesztette el a karját? Elmondja és a dolog le van játszva. Vagy egy vakkal általában sajnálkozva beszélnek, hogy jaj, szegény. Nem szegény, lehet, hogy egy tetű, aki elhagyta a gyerekeit, csak éppen nem lát.  
Közszolgálati kiskáté
 
...
 
És vajon a sztárriporter Szilágyi János Kettesben című beszélgetős műsora által mennyivel kupálódott a közszolgálat állapotja?
 
A politikus-túltermelésben szenvedő Magyar adó kissé kivirágzott. Felösmér- te azt a nem mindennapi igazságot, hogy a nem politikus is ember, sőt valahogy emberebb amannál.  
 
Akkor ráleltünk-e imígy az egy igaz útra?
 
Minden út egyforma: sehová sem vezet - mondta egykor kábítószer hatása alatt egy közép-amerikai sámánguru, bizonyos Don Juan. Mer’ nem elég rálépni az útra, tiszta szívvel kell azon ál- talmenni, ha el is akarunk jutni valahova. Az addig rendben van, hogy a nagynevű Szilágyi olyanokat hív meg, akiket szeret s érdemesnek talál. Az a baj, hogy nem mindenkit hívhat meg, akit szeret s tisztel. Hírlik, felsőbb utasításra a kihagyottak közé kerültek olyanok, akik politikai vonzalmuk vagy más kis (testi-lelki) bibijük miatt erre érdemeltettek: emlegetett Friderikusz, Vamus Xavér s még egypár nagyérdemű. A végül is meghívottak mind érdekes figurák, ám vagy Magyar-érzelmileg semlegesek (Gabriela Magnon-Jablonska, Kul- ka János), vagy kiemelten favorizáltak (Jankovics Marcell), s ez bizony rájuk nyomja bélyegét.  
 
  
Mozgó Világ, 2000. 5. szám
+
Simon Andrea - Kreativ Online
 +
http://kreativ.hu/cikk/ez_a_szakma_olyan__mint_az_orvoslas
 +
2018. január 09. 14:55

A lap jelenlegi, 2018. május 6., 15:46-kori változata

Szilágyi János műsora

1972-1979 (Televizióban: 1998-2001)

Kötetben: Kettesben, 1976: A kötet interjúi a Kettesben című rádióműsorban hangzottak el. A program 1972 végén indult, és azóta sokan vállalkoztak arra, hogy válaszoljanak a riporter kérdéseire. A könyv természetesen nem tartalmazza valamennyi beszélgetést - egyszerűen terjedelmi okok miatt. Szilágyi János - kötetünkben szereplő - beszélgetőpartnerei: Abody Béla, Sándor Károly, Berkesi András, Szentágothati János, Makk Károly, Rátonyi Róbert, Szepesi György, Kodály Zoltánné, Horváth Ede, Keserű Jánosné, Gobbi Hilda, Kutas István, Hirschler Imre, Ortutay Gyula, Tolnay Klári, Rodolfo, Kelen Béla, Radó Sándor, Gáspár Margit.


Kritikák


Kettesben

KíváncsisÁgszomjunk olthatatlan. Mindig szívesen pillantunk bele közismert emberek gondolataiba, művészi vívódásaikba, napi gondjaikba. A kíváncsiságon túl azért is, hogy készséggel tanuljunk tőlük, ellessünk valamit, amin tovább töprenghetünk. Ebben segít a két nagy találmány: a rádióbeli Kettesben és a tévé Ötszemköztje. Egy ideig fej-fej mellett versengtek a közönség rokonszenvéért, pillanatnyilag úgy látszik, az előbbi bizonyult kitartóbbnak. Legutóbbi választásával pedig alighanem betetőzött egy sikeres folyamat. Szász Endre személyében nagyszerű társra talált Szilágyi János. Szász nem egyszerűen beszélgetett, mesélt magáról, pályájáról, hanem a műsort dramaturgiailag is felépítette. Ahogyan megtudtuk, kanadai tartózkodása idején félszáznál több tévéprogramban vett részt; ez hallatszott is: szerepléskészsége csiszolt, tapasztalatait szerencsésen hasznosította a mikrofon előtt. Amit elmondott és ahogyan elmondta, egyaránt nagy hatással volt hallgatóira. Szász ezúttal is bebizonyította, hogy nagyszerű rögtönző, ám „ad hoc” villanásai természetesen hosszú érlelődés eredményei voltak ebben az esetben is. Könnyed, szellemes csevegése sehol sem árulta el, mennyi „munkája” rejlik benne. Szilágyi János — alanyától nem függetlenül — riporteri teljesítményének csúcsait érte el. Hallhatóan megnyilvánulni segítette a művészt, de tartózkodott a mélyebb rétegekbe ásó vitáktól. Szásznak nem minden gondolatával, „elméletével” érthettünk egyet, ám aki polémiákba kíván bocsátkozni vele, csak hasonló felkészültséggel, színvonalon és szenvedéllyel teheti. Igen sokat megtudtunk a művész egyéniségéről, s ennek örültünk. Szász Endre ugyanis a kortárs művészeknek ama ritka példánya, aki nem csak a jövendőnek, hanem a jelennek alkot. Többször is hangsúlyozta, hogy számára igen fontos a közönséggel való kapcsolattartás, -teremtés, ennek érdekében a szerepléseket is szívesen vállalja. Népszerűsége vitathatatlan, képei azokhoz is eljutnak, akik általában nem különösebben érdeklődnek a festészet iránt. Nyugodtan mondhatjuk róla, hogy művészetével népnevelő feladatot lát el, olykor furcsának ható, jelképes alakjai tömegek szemét nyitották látásra, sok emberben ébresztettek egyetértést vagy vitát, de mindenképpen gondolatokat. A Kettesben című rádióműsor lelkes szurkolóiként kívánunk Szilágyi Jánosnak hasonlóan remek riportalanyokat, félő, hogy ennek a beszélgetésnek erőteljes hangulatát, sikerét nehéz lesz felülmúlni. I- M.


1975. NOVEMBER, Szabad Föld

TELEVÍZIÓ Beszédterápia

A csúnyácska álszecessziós lámpát leszámítva rokonszenvesen puritán műsor a Kettesben, Szilágyi János beszélgetős programja, a Magyar 1-es csatornán. Két ember, kíváncsiság és őszinteség, figyelem és enyhe exhibíció, szemek, kezek, gesztusok - ennyi a Kettesben kelléktára. A televíziózás minimuma, de egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás egy ilyen beszélgetés. Úgymond nyílt kártyákkal játszik itt mindenki. Elég egy tompa tekintet, egy hamis mosoly, és máris lelepleződtek a szereplők.

Az igazmondó televízió nagy vívmánya egy ilyen műsor. Élesben megy itt minden, egyszerűen és dísztelenül élesben. Nem érdemes hazudni és unatkozni, mert az meglátszik. Ez a tétje egy ilyen ártatlannak tűnő kis beszélgetésnek. Ők ott kettesben olyanok, amilyenek lehetnek, mi meg nézzük őket, és gyorsan, könnyedén ítélünk: Szilágyi unja vagy élvezi, kitér, enyhén beletenyerel, de legfőképpen távolságot tart. A vendég ellenszenves, hiteltelen, ellenállhatatlanul vonzó, meglepő.

Egyszerű, konszolidált szalonműsor apró pikantériákkal. Szilágyi János laza otthonosságát már többé-kevésbé ismerjük. Társasági riporter, enyhén borzongató nyersességgel és meglehetős finomsággal. Igazán soha nem lehet tudni, hogy mennyire hozza lázba riportalanya. Szilágyi elegánsan felülemelkedik ezen a problémán. Végtére is nem az ő dolga eldönteni azt, ami nézőinek magánügye kell hogy legyen. Örök titok marad például, hogy legutóbbi vendégének, Lkakat T. Károly újságírónak túlhabzó ömlengése vajon halálosan bosszantotta-e vagy éppen ellenkezőleg,, kellemesen elszórakoztatta Szilágyit. Ő csak ül, és lezseren tovább-bil- lenti a beszélgetést egy-egy gyanútlannak tűnő kérdéssel. Van ebben, persze, némi bátortalanság, valami finnyás kívülállás, de kétségtelenül van benne bölcsesség is, és jóleső, bár kissé finomkodó kiegyensúlyozottság. Szilágyi bársonyosan provokál. Úgy, hogy az szinte jólesik a vendégnek. Lakat T. Károly is boldogan és felhevülten ecsetelte öt percben, hogy milyen is az, ha a lánya a saját beosztottja, majd mintegy három percben olyan önfeledten gyűlölködött televíziós kolléganőire, hogy a képernyő előtt ülve azt kellett gondolni, ennél jobban semmi nem esik neki. Lám, mire képes egy ártatlan kérdés. Szilágyi rezzenéstelen, talán csak a mosolyában van néha valami árulkodó tónus. Az ember legalábbis ezt szeretné látni. Mert ez a bűbájos jólnevelt- ség, ez a ha így van, így jó, ha úgy van, úgy jó relativitás egy kissé ósdi, de leginkább hiteltelen. Mert nehezen hiszi el a néző, hogy a riportert valóban olyan mély ámulatba ejti riportalanya dohányzásról szóló hosszadalmas története, mint amit Szilágyi az arcán láttatni enged. Persze nem kellett volna vendége torkának sem esnie, beléfojtani a szót és kioktatni, hogy tessék színesebben és kevésbé körülményesen történetet mesélni, de talán ilyen közönyösen engedékenynek sem kifizetődő lennie. Persze egy igazán finom ember nem gyalogol a másik a leikébe csak azért, hogy a műsora feszesebb legyen.

Innen nézve Szilágyi manapság ritkaságszámba menően empatikus és tartózkodó riporter. Ennek persze az a következménye, hogy műsora kissé egysíkú és időnként érdektelen tud lenni. Nem ő, hanem a vendége irányit, de ezt a metódust talán meg is lehet érteni. Mondja el, fejtse ki, beszéljen a vendég akkor is magáról, ha nem magáról beszél. Adjon számot arányérzékből, önfegyelemből és szellemességből. Legyen a vendégnek nagyon jó, élvezze ki a kamerák előtti idő minden másodpercét. Itt nem erőszakoskodnak vele divatosan, nem bosszantják fel, nem alázzák meg. Saját kezében van a sorsa. Szilágyi pedig hallgat, aprókat kérdez, rejtélyesen mosolyog, és nem nagyon adja ki magát. Igazi úriemberként vendége örömét keresi. Nem is eredménytelenül. Lakat T. Károlynak a minap a jelek szerint egy önfeledt, bőbeszédű és döbbenetesen súlytalan fél órát szerzett. Krausz Barnabás

NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2000. ÁPRILIS 19., SZERDA


A Kettesben is egy elhíresült műsor volt, mert olyan kérdéseket tettem föl, ami engem érdekelt és amire ott válaszolni kellett. Egyórás, élő műsor volt az illető lakásáról, pont azért, hogy semmit ne lehessen kivágni.Azt előre megmondták, ki az a 3-4 ember, akikkel nem beszélgethetek – Moldova például, vagy Latinovits –, de soha nem mondták meg, hogy kivel kell és mit kérdezzek. Viszont nem sokkal a Jancsó-beszélgetés után lett vége. A kultúrpolitikáról mondott nem túl jókat, mire megjegyeztem, hogy mégiscsak az Aczél elvtárs születésnapjára küldtetek Hernádi Gyulával egy rohadt nagy tortát. Mire ő azt felelte, az egy hülyeség volt. Nem telt öt nap, hívott a Rádió elnöke, nagyon megköszönte a műsort, de már nagyon régóta megy, hagyjuk abba. Tudtam, hogy Aczél bepöccent… És egyszer Szepesi, aki akkoriban a Szórakoztató osztályt vezette, két hónapra letiltotta a Halló, itt vagyok!-ot, mert hülyét csináltam egy munkásőrből: arról kérdeztem, milyen vasárnap délelőttönként lövöldözni, mivel várja a felesége, mi az ebéd? Aztán hallgatói levelek százai jöttek és gyorsan visszaállította. Hisztérikus sikere volt annak a műsornak, sokáig én sem értettem, mi ebben a nagy szám.

És most akkor a Kettesben vagy az Ötszemközt volt előbb?

Utána kell nézni az archívumokban. De én effektíve tudom, hogy a Kettesben volt előbb, utána jött az Ötszemközt, és az volt Vitray kurva nagy találmánya, hogy a riportalany nem látta a kamerákat, mert azok el voltak dugva a díszletben. Miközben, ha valakit behívok egy idegen közegbe, abban a furcsa helyzetben megfogom a karját és megkérdezem, nem éhes, hozzunk valamit? Hogy teljesen természetes legyen számára ez a teljesen természetellenes állapot. Vitray rengeteg műsort vezetett, ő volt A tévé, és egyben a legnagyobb mázlista is: jó korban volt jó helyen. Mindemellett baromi lezser figura volt, leült, felhúzta a lábát, átkulcsolta a térdét és így dumált – ilyet előtte senki nem csinált. De az interjúi sose voltak számomra meggyőzőek. Tévés figuraként mindig is elismertem, de mindig is sokkal jobb interjúkat csináltam nála. Nála az egy kérdés volt, hogy „Meséljen a gyerekkoráról” és akkor az illető elkezdte. Én meg azt mondtam: „Hallom, magának elég szar gyerekkora volt, rugdosta az anyja…”

Ha egy interjúalanya kérte, hogy bizonyos dolgokat ne kérdezzen meg tőle, kötött kompromisszumot?

Soha semelyik riportalanyommal nem beszéltem meg, hogy mi lesz, de mindegyiktől megkérdeztem, hogy mit ne kérdezzek. És az esetek 99 százalékában valami olyasmit mondtak, ami eszembe sem jutott volna. Komlós János kivételével, aki a Kettesben előtt kikötötte, hogy se a múltjáról, se a magánéletéről nem beszélhetünk, miközben rabbiképzőbe járt, ávós volt. Komoly kérdést az életével kapcsolatban nem tudtam feltenni, ráadásul végig, mint egy mandarin, rezzenéstelen arccal nézett rám, majd 10 perccel a vége előtt letolt, hogy ezek nem jó kérdések, mert például azt szeretné elmondani, hogy…, és akkor elmondott valamit. Én pedig azt mondtam, hogy ez a műsor most véget ér, és előbb abbahagytam. Mindenkit váratlanul ért, másnap kúszva mentem be, hogy mekkorát égtem. De a kollegák részéről nagyon szeretve voltam: ez a tetű, ez a rohadék mit csinált veled.

És a kis Kabosra emlékszem még, aki azt kérte, hogy az iskolai végzettségét ne firtassam. Mondtam is neki utána, hogy ha írni-olvasni se tudnál, akkor is te volnál a Kabos Laci, és ha megkérdeztem volna, azt kellett volna válaszolnod, hogy hat elemit jártam ki, nem tudok írni, képzeld el, ebből baromi sok kellemetlenségem volt. Tehát ha az ember megkérdez valamit és a másik őszintén és természetesen válaszol, abban nincs semmi. Ez ugyanolyan, mint amikor ülünk egy testi hibással, akinek hiányzik a karja. Nekem az első kérdésem az lenne, hol vesztette el a karját? Elmondja és a dolog le van játszva. Vagy egy vakkal általában sajnálkozva beszélnek, hogy jaj, szegény. Nem szegény, lehet, hogy egy tetű, aki elhagyta a gyerekeit, csak éppen nem lát.

Simon Andrea - Kreativ Online http://kreativ.hu/cikk/ez_a_szakma_olyan__mint_az_orvoslas 2018. január 09. 14:55