Kállay Ilona

A Rádiójáték wikiből

Lev Tolsztoj: Háború és béke - Rosztova grófné szerepében [1]


(Miskolc, 1930. december 14.–Budapest, 2005. július 15.)

Leginkább színházi művészként volt ismert, bár számos filmben is emlékezetes alakítást nyújtott, és a rádiók, a televíziók is rendszeresen foglalkoztatták.

Főbb színpadi szerepei közé tartozott Tatjána, az elvágyódó falusi tanítónő Gorkij Kispolgárokjában, Szidónia, Solmay Ignác földbirtokos erős akaratú neje Csiky Gergely Buborékok című színművében, és a nyugdíjas korban lévő, szerelmes Orbánné Örkény István Macskajáték című tragikomédiájában. A nevéhez kapcsolható jelentősebb mozgóképek között olyan alkotások vannak, mint A fekete város, ahol a főszereplő Görgey Pál alispán derék sógornőjét, Görgey Jánosnét alakítja, az Egy csók és más semmi, ahol Schön Tónit, a harcias, de gyöngéd szívű ügyvédnő formálja meg, és a Szerelem első vérig, amiben a szerelmes fiatalok egyikének, Ágotának az édesanyját játssza. Kállay Ilona életének fontos állomása volt a Kaffka Margit századik születésnapjára felújított Hűség című tévéfilm, amelyben „a kortárs magyar darabok és filmek ügyeletes vampja” az addig megszokott királynő és kurtizánszerepekkel ellentétben egy sémákkal dacoló mosónőt alakít.

A „jellegzetes hanghordozású, karakteres, kissé fanyar személyiségű művésznőt” legtöbben a Szomszédok Szép Ilonkájaként emlékeznek rá, ki szerelmével kitartóan üldözte a nyugdíjas taxisként arra járó Zenthe Ferencet.

Nagy sikere volt Csiky Gergely A nagymama című darabjában, ahol az akadályokkal küzdő szerelmeseket segítő nagymama szerepében remekelt. “Számtalan színmű érzelmes, okos, végzet asszonya szerepét vonzó nőiességgel játszotta el, így a kommersz darabok hősnői is egyéni figurák lettek alakításaiban. Játékából nem hiányzik az irónia, sőt gyakran a játszott figura kritikája sem.”

Szerepelt vállalt a Vörösmarty Színház és a Vörösmarty Rádió Házastársat adok-veszek! című közös rádiójátékában.

Férje, Kautzky József így nyilatkozott a színésznőről: „Soha senki tulajdonát nem kívántam el, de az ő csodálatos orgánumát bizony irigyeltem. Nekünk ez a hangszerünk. Éjszakázhattunk, és ő hajnali ötkor jeget ehetett, reggel nyolckor mégis a szokásos, megejtően szép hangján szólalt meg.”

Forrás


(Bácsi Gabriella)