„Hatvani diákjai” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
1. sor: 1. sor:
''A Rádió Dalszínháza''
+
Daljáték
  
Szerző(k): Ambróczy Ágoston, Ignácz Rózsa, Soós László
+
Szövegét írta: Ambrózy Ágoston, Ignácz Rózsa és Soós László
  
Rendező: Molnár Mihály, Szécsi Ferenc
+
Zenéjét szerezte: Kemény Egon
  
Rádióra alkalmazta: Szécsi Ferenc
+
Zenei rendező: Ruitner Sándor
 +
 
 +
Rendezte: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc
 +
 
 +
 
 +
A szereposztásból: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Bankós professzor – Kovács Károly, Domokos professzor – Bárdi Ödön, Varja rektor – Kővári Gyula, diákok: Kerekes Máté – Simándy József, Pálóczi H. Ádám – Sinkovits Imre, Naszályossy – Zenthe Ferenc, Kapocs – Hadics László, Csukás – Suka Sándor, Szilvássi – Dékány László, Füzéressy Kristóf – Horváth Tivadar és Kocsondi – Lázár Gida, Reszegi pedellus – Csákányi László, Bule, volt pedellus – Gózon Gyula, Fodorító – Tompa Sándor, Amálka, a leánya – Petress Zsuzsa, Czibljavzek – Dénes György, Elmira – Mezei Mária, Pfutsch – Pethes Sándor
 +
 
 +
Közreműködik a Magyar Rádió szimfonikus zenekara, Lehel György vezényletével és a Földényi-kórus, Földényi János vezényletével
 +
A hegedűszólót Ramor Ervin adja elő.
 +
 
 +
 
 +
1955. április 9., szombat, 20:30-21:59, 22:15-23:08 (közben: hírek, időjárás-jelentés)
 +
 
 +
Kossuth Rádió
  
Szereplők: Bessenyei Ferenc, Kovács Károly
 
  
Zenei rendező: Ruitner Sándor
 
  
Elhangzott: 1975. augusztus 29. 20.28 (152') Petőfi Rádió
 
  
 
[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]]   
 
[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]]   
 
[[Category:Magyar szerzőjű hangjátékok]]   
 
[[Category:Magyar szerzőjű hangjátékok]]   
[[Category:1975-ben bemutatott hangjátékok]]
+
[[Category:1955-ben bemutatott hangjátékok]]
 
[[Category:A Magyar Rádió hangjátékai]]
 
[[Category:A Magyar Rádió hangjátékai]]
[[Category:Ambróczy Ágoston művei]]
+
[[Category:Ambrózy Ágoston művei]]
 
[[Category:Ignácz Rózsa művei]]
 
[[Category:Ignácz Rózsa művei]]
 
[[Category:Soós László művei]]
 
[[Category:Soós László művei]]
 
[[Category:Molnár Mihály rendezései]]
 
[[Category:Molnár Mihály rendezései]]
 
[[Category:Szécsi Ferenc rendezései]]
 
[[Category:Szécsi Ferenc rendezései]]
 +
[[Category:Zenés hangjátékok]]
 
[[Category:Daljátékok, operettek]]
 
[[Category:Daljátékok, operettek]]

A lap 2010. június 20., 18:32-kori változata

Daljáték

Szövegét írta: Ambrózy Ágoston, Ignácz Rózsa és Soós László

Zenéjét szerezte: Kemény Egon

Zenei rendező: Ruitner Sándor

Rendezte: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc


A szereposztásból: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Bankós professzor – Kovács Károly, Domokos professzor – Bárdi Ödön, Varja rektor – Kővári Gyula, diákok: Kerekes Máté – Simándy József, Pálóczi H. Ádám – Sinkovits Imre, Naszályossy – Zenthe Ferenc, Kapocs – Hadics László, Csukás – Suka Sándor, Szilvássi – Dékány László, Füzéressy Kristóf – Horváth Tivadar és Kocsondi – Lázár Gida, Reszegi pedellus – Csákányi László, Bule, volt pedellus – Gózon Gyula, Fodorító – Tompa Sándor, Amálka, a leánya – Petress Zsuzsa, Czibljavzek – Dénes György, Elmira – Mezei Mária, Pfutsch – Pethes Sándor

Közreműködik a Magyar Rádió szimfonikus zenekara, Lehel György vezényletével és a Földényi-kórus, Földényi János vezényletével A hegedűszólót Ramor Ervin adja elő.


1955. április 9., szombat, 20:30-21:59, 22:15-23:08 (közben: hírek, időjárás-jelentés)

Kossuth Rádió