„Cseresznyéskert” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
1. sor: 1. sor:
 +
2008.01.07 - 14:00
 +
MR1 Kossuth Rádió
 +
 
Anton Pavlovics Csehov színművének rádióváltozata
 
Anton Pavlovics Csehov színművének rádióváltozata
  

A lap 2011. június 12., 10:42-kori változata

2008.01.07 - 14:00 MR1 Kossuth Rádió

Anton Pavlovics Csehov színművének rádióváltozata

Fordította: Tóth Árpád

Rádióra alkalmazta és rendezte: Magos György

Szereposztásból: Ljubov Andrejevna, földbirtokosnő – Béres Ilona; Ánya, a leánya – Balogh Erika; Varja, fogadott leánya – Zsurzs Kati; Gajev Leonyid Andrejevics, Ljubov Andrejevna testvére – Szabó Gyula

Dramaturg: Maráz László

Zeneszerző: Tamássy Zdenko

Zenei rendező: Rónai István

Zenei munkatárs: Kelemen László

Bemutató: 1982 ápr. 30. 19.20, Kossuth

Ismétlés: 1984. dec. 16. 16.00, 3. műsor

90 perc


Tartalom (és elemzés):

„Az életem úgy elmúlt valahogy… mintha nem is éltem volna…”

Írta: Magos György

A címben idézett mondatot Csehov Cseresznyéskert című színművének a végén Firsz, az öreg szolga mondja, de valószínűleg akárki mondhatná a szereplők közül: ezek az emberek – földesurak, kereskedők, diákok, szolgák, – élik az életüket, de valahogy – maguk sem tudják miért – nem olyan életet élnek, mint amilyet szeretnének. Szomorúak, boldogtalanok, unatkoznak… valami másra vágynak: nem attól szomorúak és boldogtalanok, nem elsősorban azzal elégedetlenkedve, ami van, hanem azzal, ami nincs, ami hiányszik az életükből. Nem tudnak mit kezdeni azokkal a vágyakkal, ábrándjaikkal, melyek boldogságot, szeretetet, jóságot, emberséget – szépséget ígérnek. Nem találják az értelmes cselekvény lehetőségét. Mozdulatlan, szürke világ veszi őket körül, egyhangú hétköznapok között élik életüket, amelyben az apró, jelentéktelennek tetsző események – meghatóan és komikusan – jelentőssé válnak: és Csehov eléri, hogy e kicsinyes apróságok révén épp az mutatkozik meg, milyen mély ellentétbe kerülnek magával az élettel, hiszen a Cseresznyéskert lakóinak egymással szinte semmiféle konfliktusunk nincs – a világgal, az élettel kellene megküzdeniük. De hogyan? Ők maguk is tudják, hogy begy lehetetlen, éppen azért kínlódnak, vergődnek és mosolyognak saját vergődésükön. Az egyéni lét kilátástalansága az emberek tehetetlensége itt nem nyavalygás, rosszkedv, hanem valóságos társadalmi körülményekből fakad, a kiszolgáltatottságból, a szabadság hiányából. Ebben a megalázó korban nehéz megőrizni az emberi méltóságot, hiszen éppen arra nem ad lehetőséget, hogy a reális felelősséggel járó cselekvést megtanulják az emberek, kiskorúnak tekintik, gyermekként kezelik, feltétlen engedelmességre, tekintélytiszteletre, alázatra nevelik őket, így viszont nem is csoda, hogy gyermeki vágyakat, ideálokat kergetnek a jóról és szépségről, hogy a gyermekszobába lépve a felhőtlen gyermekkorról ábrándoznak. – Érzik, hogy sok mindenről lemondhatnak, de az emberi méltóság iránti vágyukról soha, és arról a szépségről sem, amely nem a külsőségekben, hanem az emberi tulajdonságok harmóniájában jelenik meg, hiszen vannak bizonyos értékek, amelyeknek az elvesztése egyenlő lenne az élet hiábavalóságának. Sokak egybehangzó véleménye és műveinek tanulsága szerint: kevés író akad a világirodalomban, aki annyira őszintén, derűsen és nyugodtan szerette volna az életet és az embereket, mint Csehov. Az ő személyiségének ez az alapvető vonása határozta meg a Cseresznyéskert készítőinek elképzeléseit: Csehov nem neveti ki az embereket, nem gúnyolódik fölényesen rajtuk, de nem is sajnálkozik, szerencsétlen sorsukon – együttérző szeretettel és mosollyal szemléli őket. Magányos, esendő, gyermeki lényeg, akik ezt tudják is magukról, és akik ebben a tétovaságban, csetlés-botlásban, esetlen cselekedeteiben bizony meghatóan mulatságosak.