Az ideális rádióműsor

A Rádiójáték wikiből

Az ideális rádióműsor

KMET Rádió Szaklap, 1927. november

Minél jobban fejlődik, mentől inkább népszerűvé lesz a rádió, annál erősebb problémává szélesedik a műsor kérdése. A megoldás egyaránt érdeke a hallgatóknak és azoknak, akik ebben a zseniális legújabbkori találmányban új megélhetési lehetőséget, keresetforrást találtak. Hiteles statisztikai adatok bizonyítják, hogy a rádiókereskedelem azokban a nagyvárosokban fejlődött az utóbbi években a legerősebben, amelyeknek leadó-állomásai a legválasztékosabb műsorral elégítették ki a helyi hallgatóságuk igényeit és nincs igazuk azoknak a magyar rádiókereskedőknek, akik az üzletmenet utóbbi időben beállott és határozott stagnációját a gazdasági viszonyokban keresik. Ennek csak a műsor az oka.

E sorok írója, aki évek óta gondosan figyeli az európai állomások működését és csöndes otthoni órák üdítő pihenését, kielégítő művészi élvezetét találta meg a rádióban, azzal a lelkiismeretességgel, amellyel immár közel két évtized óta szokta más helyen, a nyilvánosság előtt elbírálni művészintézményeink működését, őszínte szomorúsággal állapítja meg újra, hogy alig van még egy európai állomás, amelynek műsora kevésbé elégítené ki még a középszerű ember művészi igényeit is, mint a budapesti. Kétségtelen, hogy abszolút ideális rádió-műsor szinte elképzelhetetlen. A rádió hallgatósága a legheterogénebb közönség, távolról sem hasonlítható egy színházi nézőtér, vagy egy hangversenyterem publikumához, sem összetételében, sem értelmiségi színvonalában. Bizonyos, hogy a leggondosabban összeválogatott műsorok ellen is hangoznának kifogások, aminthogy bizonyára elhangoznak külföldön is. De sehol sem tapasztalható az, hogy azok, akik a műsorösszeállítás munkáját végzik, mindig és állandóan a hallgatóság legalacsonyabb intelligenciájú rétegébez igyekeznének alkalmazkodni. Ez a magyar rádiónak lett tipikus és lesujtó módszere.

Ha már annyira közhely az a megállapítás, hogy a rádió a leghatalmasabb eszköz a kultúra terjesztésére, hogy nem is írom le itt szívesen. Nálunk az az elv érvényesül, hogy törődni kell a vidéki közönséggel, a falusi nép igényeivel is. De honnan veszik azt, hogy a vidéki közönségnek a rádióval szemben támasztott igénye abban csúcsosodik, hogy délután és este cigányzenét hallgasson a fülére akasztott kagylóval?! A világért sem akarnék olyan színben feltűnni, mintha megvetném, vagy nem szeretném a magyar cigányzenét, ami néha külföldi hallgatóknak is érdekes és tetszetős, exotikus lehet. De ahogy a spanyol állomások nem tartanak állandóan és rendszeresen gitáros és mandolinos. koncerteket, ahogyan az olasz állomásokról csak nagyon ritkán hallható népi zene, úgy kellene a minimumra szorítani budapesti állomáson is a cigányzene közvetítését.

De még hagyján, ha csak a cigányzene elllen kellene szót emelni! Alig van műsorszáma a magyar rádiónak, amely elbírná a komolyabb bírálatot. Aki elfogulatlanul végiglapozza néhány hét műsorát, megállapíthatja, hogy a budapesti rádió dilettantizmusnak lett a melegágya. Mindazok, akik eddig elestek a nyilvános szereplés lehetőségétől, vagy szűk körben aratott sikerek után a nagyobb nyilvánosságra vágyódnak a magyar rádió stúdiójában könnyen megtalálták és megtalálják ambícióik kielégítését. Szomorú valóság, de meg kell egyszer végre őszínte nyílt szóval állapítani, hogy a magyar főváros rádióállomásáról elhangzó legtöbb produkció alig áll magasabb színvonalon, mint egy vidéki műkedvelői előadás bármelyik műsorszáma. Sohasem hallott nevű énekesek, ismeretlen írók és költők, névtelen színészek szólalnak meg a magyar rádióban, amely vezet az unalmas érdektelen előadások tekintetében is. Ma már a vándor-színtársulatok is modern szerzők darabjait játsszák a magyar vidéken, a rádió azonban elavult népszínművekkel kedveskedik hallgatóinak, vasárnapi ajándékul. Művészi szempontból nagy gáncs illeti az Operaház zenekarából alakult kamarazenekar működését is, amelynek a rádiószolgálatba történt bekapcsolásától annak idején némi fölfrissülés és színvonalemelkedés volt várható. A zenekar a legkényelmesebb álláspontra helyezkedik: össze vissza játszik mndenféle könnyű és kevésbé könnyű fajsúlyú zenét, lehetőleg olyant, aminek előkészítéséhez nem kell nagy fáradtság és elegendő a lapról való lejátszás. Sokszor bosszantóan lomposak ezek a zenei probukciók, nem is szólva arról, hogy a műsorok összeállításában nem nyilvánul meg semmi fantázia, nincs benne semmi rendszer, ötlet vagy rendező gondolat.

Ez így nem tarthat tovább! Fájdalom a magyar közönség, mint sokminden másban, ebben sem erényes. A bécsi és általában az osztrák rábióelőfizetők közös tömörüléssel, egységes állásfoglalással nem egy sérelmüket tudták már kiharcolni. Igaz, hogy Ausztriában komoly ellenőrzés alatt áll az egész rádió-műsor, és alig van még egy európai város, amelynek rádiószolgálata olyan magas színvonalon állna, mint a bécsi. A szerény képességű, intelligens bécsi embert éppen ezért teljesen kielégíthati egy detektoros készülék is: a legszebbet, legjobbat, legváltozatosabbat igyekszik nyújtani neki a rádió mindenből. Budapesten azonban egy intelligens lateiner-család inkább nem rádiózik, semhogy kénytelen legyen örökösen csak budapesti leadást hallgatni.

Külföldön már mindenütt rájöttek arra, hogy a rádióban a legjobban élvezhető produkció a zene. Mindenfelé a legjobb, a legérdekesebb hangversenyeket rendezik, sűrűn tartanak operaelőadásokat. A zenei produkcióknál sokkal kevésbé zavar a vizuális érzék hiánya, mint akár a prózai előadásoknál, akár a színdarabok játszásánál. Tehát minél több zenét- de jó, művészi értékű ízlést fejlesztő, ismereteket gyarapító zenét! És mindenekfölött nem dilettánsokat, hanem komoly, értékes tehetségeket tessék megszólaltatni! A rádió nagy nyilvánossága, a magyar rádióelőfizetők minden állambelieknél jelentősebb adója nem arra való, hogy műkedvelők hiúsága elégíttessék ki vele és általa.

Ideje volna már annak is, hogy a magyar rádió tekintettel legyen ama ezrekre is, akik nem érnek rá a kora délutáni órákban előadásokat hallgatni és egyszer-kétszer hetenként megérdemelnének cigányzenénél, jazz-bandnál egyebet is a későbbi esti órákban. Külföldön mindenütt rendeznek ilyen késő esti hangversenyeket. Budapesten legfeljebb-gramofont szólaltatnak meg. Ez a legolcsóbb mulatság.

Lelkes örömmel hallom, hogy ez a most meginduló magyar rádiólap programjába vette a komoly, tárgyilagos rádiókritikát is. A műsorok legszigorúbb ellenőrzésre van szükség, bírálat alá kell valóban venni végre minden szót, minden hangot, amely a magyar rádióból kiszökken az éterbe. Nemcsak a magyar rádió közönség érdeke ez, hanem egyenesen nemzeti érdek, mert hiszen azt ami itt elhangzik nemcsak mi halljuk, és az 555.6-os hullámhosszon szerteáradó hullámok mindenütt felfoghatják és mindenütt a magyar kultúráról számolnak be. Legalábbis úgy kellene, hogy beszámoljanak.

És ha már ennél tartunk, mégegy kérdést kell felvetnem. A műsorok végeztével mindenütt a világon elhangzik az illető leadó állomás országának nemzeti himnusza. Ez nem politika amit ki kell kapcsolni a rádióból. Éppen csak Budapesten nem szólaltatják meg soha a himnuszt. Számos külföldi ismerősöm érdeklődött iránta, miért van nálunk ennek az európai szokásnak mellőzése divatban. Én nem tudtam soha feleletet adni erre a kérdésre. Magam is csak kérdem miért. Mi oka van a magyar rádiónak arra, hogy nem vegyen tudomást a magyar himnusz létezéséről?