„Az év karmestere” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
(Új oldal, tartalma: „2015.10.17. 21.04 Szerző: Mohácsi Árpád Szereplők: Adorjáni Bálint, Bozó Andrea, Lovas Dániel, Takács Andrea, Krajcsi Nikolett, Pallagi Melitta, Kovács Kris…”)
 
1. sor: 1. sor:
 +
"Budapest egyik régi kultúrházában működik egy egykor szebb napokat látott nagyzenekar. A mára középkorúvá lett tagok számos díjjal, kitüntetéssel rendelkeznek, hihetetlenül rutinosak és profik. Vérprofik. Ám egyáltalán nincs pénz. A nagyterem, a kiszolgálóhelyiségek az összeomlás határán, hónapok óta nem volt fizetés sem, ez újdonság, az elmúlt félévet leszámítva legalább a fizu megvolt mindig. Ráadásul szakmai problémák is vannak, mert hiába a rutin, nem stimmel valami a zenével. Valami nem működik. Ilyen körülmények között nem lehet zenélni, nem tudják fizetni a számlákat, a törlesztést, a gyerek iskoláját. Néhányan elmondják, hogy ők bizony próbáltak másfelé kacsingatni, de gyorsan kiderült, hogy zenésznek nem tudnak elmenni sehova, mindenhol csak leépítés van, pályát váltani meg már egyszerűen nem alkalmasak, ők bizony nem fognak óceánjárón bazseválni. Éppen úrrá lesz a teljes apátia a társaságon, amikor betoppan Rejtek Anna, az együttes művészeti titkára. Hihetetlen híreket hozott. A fenntartó hirtelen meggondolta magát, és hihetetlen mennyiségű támogatási pénzt ítélt meg. Ráadásul nem is egyszeri támogatásként, hanem rendszeresen, évi apanázsként. Sőt felújítják a régi kultúrházat is, hogy legyen méltó hely a fellépésekhez. A zenészek köpni-nyelni nem tudnak a meglepetéstől. Ráadásul sorra jönnek is az SMS-ek, a fenntartó elkezdte átutalni az elmaradt béreket. Mindenki Annát kérdezgeti, hogy mi történt. De a válaszra egyáltalán nem is kíváncsiak. Hirtelen mindenki tervezgetésbe kezd, hogy mit fizet ki a hirtelen jött pénzből. Bizony, sok elmaradás van. Tönkre ment a kerti kút. Eltörtek a trambulin rugói. Ki lehet fizetni az egyetemista gyerek eddig felvett diákhitelét. Van, aki egyszerűencsak szeretne beszabadulni egy könyvesboltba. Az első hegedűs hirtelen rájuk ripakodik, hogy miért viselkednek úgy, mint a gyerekek. Elvégre próba van. Örülünk, hogy mindenki örül, de most tessék szépen nekilátni dolgozni. Mert a zenéért élünk, nem?"
 +
 
2015.10.17. 21.04
 
2015.10.17. 21.04
  
Szerző: Mohácsi Árpád Szereplők: Adorjáni Bálint, Bozó Andrea, Lovas Dániel, Takács Andrea, Krajcsi Nikolett, Pallagi Melitta, Kovács Kristóf, Fésős András, Zenei szerkesztő: Hortobágyi László Hangmérnök: Kiss Attila Rádióra alkalmazta és rendezte: Mészáros Péter Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
+
Szerző: Mohácsi Árpád  
 +
 
 +
Szereplők: Adorjáni Bálint, Bozó Andrea, Lovas Dániel, Takács Andrea, Krajcsi Nikolett, Pallagi Melitta, Kovács Kristóf, Fésős András,  
 +
 
 +
 
 +
Anger Zsolt - Moholy Tibor
 +
Tompos Kátya - Kendzsó Magda
 +
Kökényessy Ágnes - Rejtek Anna
 +
Elek Ferenc - Karajos
 +
 
 +
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László  
 +
 
 +
Hangmérnök: Kiss Attila  
 +
 
 +
Rádióra alkalmazta és rendezte: Mészáros Péter  
 +
 
 +
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
 +
 
 +
Technikai stáb Híd Média Stúdió - Stúdió
 +
 
 +
Produkciós iroda Kaneta Produkció Kft.
 +
 
 +
Producer Kőrösi Péter
 +
 
 +
 
 +
Cserés Miklós pályázat éve 2014
 +
 
 +
Támogatás összege 2 077 150 Ft
 +
 
[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]] [[Category:Magyar szerzőjű hangjátékok]]
+
[[Category:Mészáros Péter  rendezései]]
 +
[[Category:Mészáros Péter  dramaturgi munkái]]
 +
[[Category:Mohácsi Árpád  művei]]
 +
[[Category:A Kaneta Produkció hangjátékai]]
 +
[[Category:Kőrösi Péter produceri munkái]]
 +
[[Category:2015-ben bemutatott hangjátékok]]
 +
[[Category:Magyar szerzőjű hangjátékok]]

A lap 2018. július 13., 11:24-kori változata

"Budapest egyik régi kultúrházában működik egy egykor szebb napokat látott nagyzenekar. A mára középkorúvá lett tagok számos díjjal, kitüntetéssel rendelkeznek, hihetetlenül rutinosak és profik. Vérprofik. Ám egyáltalán nincs pénz. A nagyterem, a kiszolgálóhelyiségek az összeomlás határán, hónapok óta nem volt fizetés sem, ez újdonság, az elmúlt félévet leszámítva legalább a fizu megvolt mindig. Ráadásul szakmai problémák is vannak, mert hiába a rutin, nem stimmel valami a zenével. Valami nem működik. Ilyen körülmények között nem lehet zenélni, nem tudják fizetni a számlákat, a törlesztést, a gyerek iskoláját. Néhányan elmondják, hogy ők bizony próbáltak másfelé kacsingatni, de gyorsan kiderült, hogy zenésznek nem tudnak elmenni sehova, mindenhol csak leépítés van, pályát váltani meg már egyszerűen nem alkalmasak, ők bizony nem fognak óceánjárón bazseválni. Éppen úrrá lesz a teljes apátia a társaságon, amikor betoppan Rejtek Anna, az együttes művészeti titkára. Hihetetlen híreket hozott. A fenntartó hirtelen meggondolta magát, és hihetetlen mennyiségű támogatási pénzt ítélt meg. Ráadásul nem is egyszeri támogatásként, hanem rendszeresen, évi apanázsként. Sőt felújítják a régi kultúrházat is, hogy legyen méltó hely a fellépésekhez. A zenészek köpni-nyelni nem tudnak a meglepetéstől. Ráadásul sorra jönnek is az SMS-ek, a fenntartó elkezdte átutalni az elmaradt béreket. Mindenki Annát kérdezgeti, hogy mi történt. De a válaszra egyáltalán nem is kíváncsiak. Hirtelen mindenki tervezgetésbe kezd, hogy mit fizet ki a hirtelen jött pénzből. Bizony, sok elmaradás van. Tönkre ment a kerti kút. Eltörtek a trambulin rugói. Ki lehet fizetni az egyetemista gyerek eddig felvett diákhitelét. Van, aki egyszerűencsak szeretne beszabadulni egy könyvesboltba. Az első hegedűs hirtelen rájuk ripakodik, hogy miért viselkednek úgy, mint a gyerekek. Elvégre próba van. Örülünk, hogy mindenki örül, de most tessék szépen nekilátni dolgozni. Mert a zenéért élünk, nem?"

2015.10.17. 21.04

Szerző: Mohácsi Árpád

Szereplők: Adorjáni Bálint, Bozó Andrea, Lovas Dániel, Takács Andrea, Krajcsi Nikolett, Pallagi Melitta, Kovács Kristóf, Fésős András,

Anger Zsolt - Moholy Tibor Tompos Kátya - Kendzsó Magda Kökényessy Ágnes - Rejtek Anna Elek Ferenc - Karajos