A világlecsó

A világlecsó (1976)

A Rádiószínház műsora

Ismétlés:

1976.05.30. 3. Műsor 19:36

1976.06.08. 3. Műsor 22:14

1992.10.13. Petőfi Rádió 14.00

2000.12.14. Bartók Rádió 10.05

Simonffy András ironikus játéka

Zenei munkatárs: Kelemen László

Dramaturg: Magos György

R.: Pós Sándor (1976)

Szereplők:

Homola, magfizikus és lecsószakértő – Haumann Péter

Harkály, biofizikus és lecsószakértő – Dégi István

Novellista, novellista és lecsószakértő – Tímár Béla

Borvári, öreg tanár – Kováts Károly

Régi osztálytárs – Tordy Géza

Főbérlőné – Rosty Magda (1976)

Az élet esszenciája konyhamértékben

A magyar konyha, avagy mi az, ami még a Nobel-díjasokon is ki tud fogni.

Magyarnak lenni jó: nem csak, hogy a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélük, de van C-vitaminunk, Rubik kockánk, és utolérhetetlen tradícionális gasztronómiai világunk. Simonffy András 1976-os hangjátékának mondanivalója utóbbin keresztül mutatja be a “fehérgalléros” társadalmi csoport és a való élet kapcsolatát, mondanivalója ezáltal mindig aktuális lesz – épp, mint egy jól összerakott lecsó.

Az éppen háromnegyed órás történet elején egy sokéves osztálytalálkozón találjuk magunkat. Csupa mély férfihang, innen is érezni, valóban nem a modern iskolarendszer osztályával van dolgunk. Ahogy mindenhol, itt is van néhány olyan figura, akik kiemelkedően nagy szerepet játszottak anno a közösség életében, és most is átveszik a falkavezérek szerepét. Homola, Haumann Péter hangját kölcsön véve Novellistával és Harkállyal együtt mesélik el magasabbnál magasabb, a való életben alig megfogható eredményeiket az életben, miközben a többiek hallhatóan csillogó szemmel hallgatják a három Nobel díjas sikertörténeteit. A főszereplő férfiak hangjai hitelesen adják át karaktereiknek jellegzetességeit, így könnyen úgy érezzük, mi is az osztály része vagyunk.

Később leszakadunk az osztálytól s már csak hármójuk társaságát élvezhetjük. Ekkor ugrik a hal a vízbe: Homola lecsóelméletét a másik két barát is alátámasztja; a tökéletes lecsót (mint az élet sokszor elérhetetlennek tűnő esszenciáját) keresik, bárhol járjanak a világon. A kialakult vitából (a kiváló dramaturgiai munkának köszönhetően) azon nyomban lehet érezni, hogy jóval többről van szó, mint hogy hogyan vágjuk fel az alapanyagokat a lecsóhoz, így a hallott történet indirekt módon közvetít egy nagyon értékes üzenetet a hallgató felé. A paradicsom, paprika, fűszerek s körülmények kapcsán rájövünk, hogy hiába van meg minden alapanyag, hiába van a kezünkben a kulcs, sokszor nem futja többre az életben, mint egy egyszerű, unalmas „salátára”. S ha mégis felülkerekedünk önmagunkon, akkor is előbb-utóbb szembesülnünk kell vele, hogy a tökéletes lecsó nem csupán alapanyagfüggő – lélek kell hozzá, érzék, és talán némi szerencse is – ahogy azt Homola le is vezeti, küzdve a „zugpolgári életfilozófiával”.

A három jóbarát együtt ugrik neki a tökéletes lecsó titkainak feltárásának. Megfigyelhetjük, hogy énközpontú zsenialitásuk segíti vagy épp akadályozza-e őket abban, hogy ráeszméljenek: az élet – és így a lecsó – lényege mindenkinek más és más dologban rejlik.

6/10

Torma Bori