A rádió mai hangkulisszáiról

A Rádiójáték wikiből

Vass Dávid

2007

A rádió mai hangkulisszáiról

A rádióban használt hangkulisszák alatt azokat a hangokat értjük, melyek egy drámai darab vagy rádiójátékban a hangulatteremtés vagy valamilyen történés hangban való reprezentálásának céljából használnak. Ezek az eszközök a kézileg, szinte konyhai eszközök segítségével összerakott tákolmányoktól kezdve a különlegesen erre a célra elkészített gépekig terjedhetnek.

Az elmúlt évtizedben a CD-s adattárak és a digitalizáció segítségével sokat változott a hangok elkészítésének és alkalmazásának módja. A 21 század hangkulisszái közt való eligazodásban Varsányi Ildikó, aki 1979 óta dolgozik a Magyar Rádiónál rendezőként<ref>http://www.radio.hu/read/6266/rid/PWdUTw==</ref>. Varsányi, aki 1994 óta a Magyar Rádió főrendezője, jelenleg 1270 db archívumban is nyilvántartott műsorral rendelkezik. Lassan harminc évre nyúló rádiós karrierje során számtalanszor kellett hangkulisszákat használnia. Az ő szakértelme segített a rádiózás mai hangkulisszáira vonatkozó kérdésekre való válaszolásban.

Az elmúlt tíz évben a CD-s adatbázisok segítségével óriásira bővült a megvásárolható hangtárak mérete. Már ezt megelőzően is léteztek hangszalagokon tárolt különböző hangok, ám ezek mérete és mennyisége elmarad a CD-étől és általában csak külső zajok találhatóak meg rajtuk. Korábban tematikusan elrendezve egymás mellé lehetett mozdony vagy személygépkocsi hangokat találni. Ma már léteznek üzletben kapható, betűrend szerint kereshető CD-s audiotárak, melyek választékban és minőségben is meghaladják a korábbi technológiák által kínált megoldásokat. Ezeken már egy jelenségre is számos változat létezik. Varsányi példaként : „Manapság már kaphatók ezek üzletben, CD-n, betűrend szerint. Mennydörgés, távoli, közeli mennydörgés, becsap a villám.” Ennek a mennyiségbeli gazdaságnak ellenére varsányi szerint nem valószínű, hogy valaha is eltűnnek az egy konkrét rádiójáték számára készített, felvett hangok. Ez azért van, mert hiába lehet több száz előre felvett hang, azok nem feltétlenül passzolnak a direktor által megálmodott darab ritmusába, vagy egyszerűen nem felnek meg a rendező kívánalmainak. Ahogy Varsányi mondja: „Speciális helyzetekhez speciális hang kell. lehet akár öt adatbázisban fellelhető mennydörgés is, ha egyik sem jó.” Ilyenkor újra fel kell venni bizonyos hangokat vagy valamilyen más úton-módon újra elő kel állítani őket.

Rádióban használt hangkulisszákból varsányi besorolása szerint kettő létezik. Az egyik a klasszikus értelemben vett hangkulisszák: alapzajok, háttérzajok. Leggyakrabban ezek egy város vagy egy erdő könnyen felismerhető hangjai. Ezek minden esetben fellelhetőek különböző CD-s adattárakban. A probléma ezekkel az, hogy mivel a szerzők egy CD-re a lehető legtöbb effektet megpróbálják rázsúfolni, a legtöbb hang-klip sem hosszabb 5-10 másodpercnél. Ha pedig egy hosszú, több perces jelenetet kell felvenni, nem jó, hogy alatta végig ugyanaz az 5-10 másodperc ismétlődik, mert nagyon könnyen és gyorsan feltűnik a hallgatónak és megzavarhatja az előadás élvezetét. Ilyenkor is a régi módszerekhez kell nyúlnia a rendezőnek és egy mikrofonnal elmenni a kívánt helyszínre és egy hosszú 10 perces felvételt kell készíteni. Természetesen problémák még itt is akadhatnak, ha például a 6-7 perc során valami olyan történik, amire korábban nem lehetett számítani. Egy romantikus jelenetnek nem tesz jót, ha a katarzishoz közeledve egy közeli busz zaja zavarja meg a hangulatot. Nehézséget okozhat az is, ha a forgatókönyv permetszerű gyenge esőzést ír elő és a CD-n csak zivatarhoz vagy viharhoz hasonló hangok találhatóak, ha az ország időjárása pedig előreláthatólag sokáig derűs marad. Ilyenkor előkerülhetnek régebben használt esőgépek vagy hosszú adattár-kutatás veheti kezdetét.

A második fajta hangkulisszák a konkrét zajok, pisztolydördülés, reccsenés, madárfütty. Ezek is nagyrészt megtalálhatóak CD-ken, de nagyrészük annyira speciális és annyira a darabhoz kötődik, annak szerves részét alkotja, hogy mégis külön fel kell venni őket. Varsányi egy hétköznapi példán keresztül jellemzi ezt a jelenséget. „Férj újságot olvas, majd a dialógus egy pontján dühösen összegyűri és lecsapja. Erre egyfelől nem jó, sem kéziratpapír, sem WC-papír. Csak újságpapír jó rá, mert hallatszik. Nem lehet helyette könyvet használni. Más hangja van két különböző újságnak is, akár a papírmérettől függően is.” Ez persze megtalálható a CD-n is, de annak készítő a lehető legszélesebb körű felhasználás céljából veszik fel a hangokat és mivel egy drámai jelenetnek bizonyos ritmusa van, ami csak hozzá tartozik, azt nem lehet semmilyen adattáron előre tökéletesen rögzítve megtalálni.

A hangkulisszák alkalmazásának általában két módja van. Az egyiket az úgynevezett összejátszás is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, mint filmeknél a vágás. A színészek felmondják a dialógust, majd a technikusok később adják ehhez hozzá a hangokat. Erre azért lehet szükség, mert ha egy felvételre egyszer kulcsmomentumba rákerül egy hang azt onnan már eltávolítani többet nem lehet. Lehetséges, hogy egy jelenetben az egyik szereplő kinyit egy ajtót, s a direktor csak utólag dönti el, hogy másfajta ajtóra van szükség vagy gyorsabban akarja, hogy a nyitás történjen. Ekkor azonban a szövegről elválasztani azt a hangot nem lehet. A másik kellékezés fajta, amikor a színészen kívül senki nem cselekedhet. A legegyszerűbb példa a cigarettára való rágyújtás. Ezt a színész kénytelen maga készíteni. „Hiába gyújt rá helyette az ügyelő, ha az nem a színész szájában van, mert azt lehet hallani.”- mondja Varsányi. Ugyanígy egy vacsorajelenetnél is a színésznek kell elfogyasztania az ételt. Nem nyelheti le más és az étel jellege is a leírásnak megfelelő kell, hogy legyen. Csirkehús és uborkának is teljesen jól kivehető hangja van. Ezekre az effektekre egy CD-s hangtár nem tud felkészülni.

A stúdiók méretének, minőségének is nagy szerepe van az aktuális jelent formálásában. Míg régen egyfajta közül lehetett választani, addig ma már kettőben lehet felvenni pátbeszédeket, hangkulisszákat. Az egyik a nagy hangjáték stúdió, mely gyakorlatilag egy nagy méretű körbeszigetelt szoba. A legtöbb felvétel itt készül. Mivel egy nagyméretű teremről van szó, a hang visszaverődik falairól, amit hallani is lehet a rádiókon keresztül. Beltéri jeleneteknél ez nem jelent gondot, de ha például egy tisztáson játszódó pikniket kellene megjeleníteni, akkor a visszaverődő hangok teljesen elronthatják az élményt. Erre vannak speciális stúdiók, melyeket Varsányi „Csillapított szobáknak” nevez. Ezek különösen erősen hangszigetelt stúdiók, amelyek olyan mértékben nyelik el a hangot, hogy azt még a mikrofon se érzékelje. Ezeken a helyeken lehet a szabadtéri jeleneteket felvenni.

Varsányi bevallása szerint a hangkulisszák minősége nagyrészt az alkotóktól függ. Tehát a technikai feltételektől függetlenül régen is lehetett pontosan ugyanolyan minőségű rádiójátékot alkotni, mint ma. Mivel mára a legspeciálisabb hangokat is meg lehet találni kellő ráfordítással, akinek a hitelesség az elsődleges szempont az előbb-utóbb megtalálja, amit keres. Természetesen itt sem mehet minden az idők végezetéig. Egy rendezőnek bizonyos határidőket is szem előtt kell tartania akkor, amikor hosszasan keres egy hangot. Mivel általában egy-két hét alatt el kell készülnie egy műnek, nem tölthet napokat a hangkulisszák elkészítésével. Tehát lehet, hogy a sürgető idő miatt kell a CD-lemezek kevésbé megfelelő hangfelvételeihez fordulnia.

A digitalizációval nem csak az egyre szélesebb körű adattárak létrejöttét segítette, de a gyorsabb alkotómunka lehetőségével is kecsegtet. Régebben kézzel és hangszalagra dolgoztak a rádiósok, ma már minden számítógépek segítségével történik. Ám Varsányi szerint nem egyértelmű, hogy a technikai fejlődésvalóban gyorsítja-e az alkotási folyamatot: „Egyrészt az is idő, amíg kikeressük a megfelelő hangot. Több száz CD-t kell átnézni. Van, hogy a végén egyik se jó és mégis felvesszük és van, hogy egy apró zajjal órákat foglalkozunk, amíg az hiteles lesz.” Az igaz, ahogy Varsányi is beismeri, hogy a digitálaizáció nagyobb precizitást, nagyobb pontosságot ad, sokkal több mindenre ad lehetőséget, sőt a hangok térbeli elhelyezését is segít. A rendező erre egy nagyon egyszerű példát hoz fel:

„Volt egy olyan darab, amiben egyszerre ugatott kutya, a háttérben pöfögött a mozdony és a közelben betörtek egy ablakot. Ez régen úgy volt kivitelezhető, hogy egy magnószalagra feltették a kutyaugatást, egy másikra a mozdonyt és bent pedig egy ügyelő vált, hogy mikro kell betörni az ablakot és ha bármi nem passzolt akkor előröl az egész. Ez digitálisan könnyebb, mert egy külön sávra felteszem a mozdonyt, egy másikra a kutyát és a megfelelő helyre tolom az ablaktörést. Így mindent sokkal precízebben el lehet rendezni térben és időben.”

A technika nyújtotta végtelen lehetőségnek azonban megvan az a hátránya, hogy egy maximalista rendező sohasem érezheti úgy, hogy a mű készen áll sugárzásra, hiszen még számos lehetősége van változtatni rajta. Így a többszöri kísérletezés és próbálgatás következtében az alkotói folyamat nem, hogy lerövidül, de még hosszúra is nyúlhat. A darabnak, minőségi szempontból mindenképpen javára válik ez a variálhatóság.

A technikai fejlődés segítségével még könnyebben szerezhetőek be olyan hangok, melyekhez korábban akár konyhai eszközökből összerakott berendezések kellettek volna. Bár még mindig kell néha meglepő megoldásokat alkalmaznia egy rendezőnek. Amikor Varsányi egyik rádiójátékához a süvítő szél hangjára volt szükség egy mikrofont szereltek a Hármashatár-hegyről sárkányrepülőző egyénre. Szerencsétlenségükre az első próba alkalmával elszakadt a zsinór, másodjára pedig lezuhant a sárkányrepülőző ember és eltörte a lábát. Ezek után egy esernyő folyamatos nyitogatásával kellett megoldaniuk a szél hangjának problémáját.

Arra a kérdésre, hogy készülnek-e még ma is élő hangjátékok, a válasz egyértelmű nem volt. Az egyetlen alkalom, amikor még élő előadást készíthet egy rádió, ha az valamilyen különleges rendezvényre készül. Túl sokat kell hozzá próbálni és túl sok a hibalehetőség. Túl nagy az esélye annak, hogy egy előre felvett hangot rossz időpontban vagy nem ritmus szerint játszanak le és a színészeknek is nagyobb megterhelés.

A jövőben Varsányi szerint nem sok dolog fog változni. Az adatbázisok egyre nagyobbak lesznek, de minden egyes rendezőmnek megvan a maga elképzelése arról pontosan milyen hangokat akar hallani és, hogy hogyan és honnan jöjjenek. Varsányinak egyik hangjátékához a jég törésének hangjára volt szüksége. Ekkor a jeges Velencei-tóhoz ment egy technikussal és egy hosszú türelemjáték vette kezdetét. Az ekkor készített felvétel nem vész el, a jövőben más rendezők is felhasználhatják darabjaikhoz, ha megfelelőnek tartják őket. Ám valószínű, hogy minden rendező inkább szeretné saját keze munkáját hallani a rádióban, mint mások által készített hangok egyvelegét. Arról, hogy anyagi feltételei lehetnek-e a hangkulissza készítésnek varsányi egyértelmű nemmel választolt. A CD-k nem kerülnek sokba és a külső hangok nagy része is beszerezhető egy adattár és egy mikrofon segítségével. A beszélgetés végén Varsányi halovány mosollyal jegyezte meg, hogy ha a hangjátékgyártásnak nem lesznek anyagi akadályai, akkor a hangkulisszagyártásnak sem.

Vass Dávid


Referenciák

http://www.radio.hu/read/6266/rid/PWdUTw== (Varsányi Anikó önéletrajza a magyar Rádió honlapján)