A mennyei szünetjel

A mennyei szünetjel

Tavaly nagyon összebarátkoztam a párisi katolikus egyetemen egy fiatal montmorencyi pappal; mindketten Jacques Maritaint, a tomisztika szerelmesét hallgattuk. A dologban nem ez, hanem a megismerkedésünk érdekes:

- Nálunk… - szólaltam meg egyszer valami ügyben, de nem tudtam folytatni.

A fiatal pap épp megölelt, ragyogó szemmel nézett rám.

- Ah, monsieur, igazán, hogyan irigylem magát!

- Miért?

- A rádiójukért. Milyen boldog, hogy ott a helyszínen zavartalanul hallgathatja folyton!

Büszkén néztem körül, a pap kiabált elragadtatásában. Dicséretét mindenki hallotta.

- Boldog vagyok… - mondtam pirulón. – Ugy-e, kitűnő műsorunk van?

- Azt nem tudom, arra nem ügyelek – felelte fitymálón a pap

- Nem értem… Akkor mi tetszik önnek a rádiónkban?

- Mi tetszik? A szünetjel tetszik. Mennyei szünetjelük van, uram; órákig el tudnám hallgatni. Miért nem játszatják órákhosszat? Miért nem játsszák egész este?

- A szünetjelet?

- A szünetjelet! Miért ne? Zenét foghat az ember akárhonnan, az semmi… A szünetjel, monsieur, az a valami! Ha valaki, hát én tudom! Sohasem hallgatok mást, csak szép szünetjeleket…

Rádió Ujság