A ház becsülete

A Rádiójáték wikiből

Az Ifjúsági Rádió bemutatója

Módos Péter hangjátéka

Rendező: Varsányi Anikó

Zimonyiék társasházának telkén két fiatal srác alszik részegen. Zimonyi, tanár lévén, miután felkölti őket, megértéssel van irántuk, hiszen nem tettek semmi rosszat. Nem úgy lakótársa, Hodászi, aki pofonüti az egyik „huligánt”. Zimonyi – a közben odaérkező rendőr előtt – a pofont lakótársának adja vissza. Ezzel – lakástulajdonos polgár létére – átkerül a „másik” odalra: elárulja a „ház becsületét”.

Zimonyi Béla, tanár – Dunai Tamás, Zsuzsa, a felesége – Vándor Éva, Nagy Zima és Kis Zima, a gyerekeik – Papp Dániel és Watz László, Hodászi Géza – Szacsvay László, Fürjes Tivadar – Huszár László, Kovács, főtörzsőrmester – Kránitz Lajos, Tóth Gyula – Győri Péter, Kunszedi István – Nagy Miklós, Munkás – Varga Tamás

Technikai munkatárs: Varga Károly és Nyíreő Zsuzsa

Zenei munkatárs: Takáts György

Dramaturg: Vágó Péter

Elhangzott: 1990. június 20., 21.05-21.54, Kossuth Rádió