A boszorkány (1974)

A Rádiójáték wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hargitai (vitalap | szerkesztései) 2018. november 27., 12:15-kor történt szerkesztése után volt.

A boszorkány (Rádiószínház)


Vágó Péter hangjátéka


Bemutató:1974 március 8. 20:28, 48 perc

Petőfi


Dramaturg: Mesterházi Márton

Rendező: Kőváry Katalin


Szereplők:


Derűs Géza- Kálmán György,

Kökény András – Bessenyei Ferenc,

Javas Béla – Balázs Samu,

Reitter Tibor – Benedek Miklós,

Dórika – Schubert Éva,

Piroska – Esztergályos Cecília,

Nagyné – Majláth Mária,



KAJÁNKODÁSOK.

A Vágó Péteré vitriolos. A szerző már első, rendhagyó „hangjátékában” (Lakótelepen) értésünkre adta, hogy céltáblái a dilettánsok és az opportunisták. Ott egy botcsinálta szociográfust tett nevetségessé, a felületes látszatmunkát végzőt, a dolgokat ostobán értelmezőt; A boszorkányban a vezetői opportunizmust pécézi ki élesen, abszurdba hajlón. Meglepő sikerrel tud egy kóros „életelvet” négyféle változatban, eltalált típus- variánsokban árnyalni és ábrázolni (természetesen olyan kitűnő színészek segítségével, mint Balázs Samu, Bessenyei Ferenc, Kálmán György és Benedek Miklós); az egymásra hárításoknak, önigazolásoknak, szofisztikus szócsavarásoknak, fenyegetőzéseknek és kínos okoskodásoknak élvezetes teniszcsatáján felpapriká- zottan és dühösen nevetünk — míg csak a labda menetet túl hosszúnak nem' találjuk. Akkor úgy érezzük: ellaposodik a játék, hiányzik a pontot szerző „leütés”.

Hegedűs Tibor - Népszabadság, 1974. márc. 12. p.7.

Kép: Vágó Péter A boszorkány című rádiószatíráját a „rádió- verité” eszközeivel rögzítették. Próba a pagodában. Balra elöl Kőváry Katalin rendező Film Szinház Muzsika 1974-07-13 / 28. szám


RÁDIÓ A boszorkány

Szerencsés ember, aki szatírába tudja fojtani felháborodását. Még szerencsésebb, akit nem tör le, hogy előtte már számosán fojtották felháborodásukat, ugyanezen negatív jelenség felett szatírába — eredménytelenül. Nemcsak szerencsés, hanem lelke mélyén optimista ember is az ilyen. De a legszerencsésebb az, aki az ismert és makacs negatív jelenség feletti felháborodását új nézőpontból és új formában tudja szatírába fojtani. Nemcsak szerencsés és lelke mélyén optimista, hanem tehetséges ember is. Tehetséges író. Ilyen tehetséges író Vágó Péter, akire két éve „Lakótelepen” című hangjátékának bemutatásakor — bizonytalanságai ellenére — is felfigyeltünk már.

Üjabb munkájában, A boszorkányban korunk egyik elnyűhetetlen témájához, a bürokráciához nyúl ügyes kézzel, alkotó képzelettel. De nem a lehangoló hivatali útvesztők, a szövevényes rendeletek és a nem is az ijesz tően szaporodó aktacsomagok érdeklik, hanem az a gondolkodás, amely mindezt létrehozza. Tehát a lényeg. Oda világít, ahol a tényekből „mérlegelendő ténykörülmények” lesznek. Oda, ahol a józan ész kibicsaklik, ahol a felelősségáthárítás és a gyávaság a kétszerkettőt is megkérdőjelezi —, mert ki tudja, hátha az új szabályozás szerint kétség férhet hozzá. Egy névtelen levélben X vállalat négy vezető tisztviselőjétől azt kérik, hogy igazolják: a büféskisasszony nem boszorkány. Hosszas vita és mérlegelés után a négy férfiú egyike sem meri vállalni az igazolásért a felelősséget Még az érdekelt személyes kihallgatása után sem. Négyen, jellemüknek megfelelően, négyféle kibúvót találnak, mert abban valamennyien megegyeznek, hogy „a döntéshez nincs szükség álláspontra”. Ügy döntenek tehát, hogy nem döntenek. Nagyon ismerős helyzet. És sok rádióhallgató bizonyára nemcsak a helyzetet talál ta ismerősnek, hanem a négy vezető állású férfi viselkedését, jellemét is. Nem véletlenül. Az írónak minden valószínűség szerint ez volt legfőbb szándéka, ötletesen, sok humorral, a szereplők sikerült egyénítésével úgy érte el célját, hogy a bürokratizmusnak nem a felületét, hanem valameny- nviünk gondolkodásában többé kevésbé gyökeret vert lényegét kutatta.

Kitűnő segítőtársakra talált Mesterházi Márton dramaturgban és főként Köváry Katalin rendezőben. Az előadást a finom stílusérzékkel kikevert szatirikus színösszeállítás, a feszültségteremtő tempóérzék és a biztoskezű színészirányítás emelte az átlag fölé. Kálmán György, Bessenyei Ferenc, Balázs Samu és Benedek Miklós virtuóz kvartettet alkotott: minden motívum, utalás, csattanó kristálytisztán szólalt meg. A titkárnő szerepében Schubert Éva pompás karakteralakításainak egyikével emelte a sikeres adás értékét.

Barta András - Film Színház Muzsika 1974-03-16 p22


A RÁDIÓ MELLETT

A boszorkány

Mi a rossz a valóság és a jó szatíra között a különbség? Semmi. Általában úgy vélik, hogy a szatíra túloz. Holott valószínűleg a legnaturalisztiku- sabb irodalmi műnem. Képtelenül fogalmaz? Szó sincs róla. Szinte már másolja a valóságot. A képtelen valóságot. A szatíraíró olyan pontokon építi fel megfigyelőállásait, ahonnét e képtelenségek teljes pompában elétárulnak. Vagró Péter szatírájában egy vállalat négy főemberének aláírással kellene Igazolnia, hogy a büfében dolgozó Piroska nem boszorkány. Mindany- nyian tudják, hogy nem az, sőt, oly mértékben felvilágosultak, hogy boszorkányok létezését is tagadják — a döntést mégsem képesek megszülni, aláírásukkal mégsem merik megerősíteni hivatalosan is a meggyőződésüket.

Képtelenné stilizált téma, gondolja az ember, miközben hallgatja a darabot. Pedig a találat érzetét éppen az kelti, hogy valójában nem képtelen és nem is stilizált. A találat érzetét az kelti a hallgatóban, hogy a szatírát nem is kell lefordítania, nem is kell kulcsokat keresnie hozzá — ilyen helyzetekbe naponta belecsöppenünk, ilyen helyzeteket naponta teremtünk. A legprimitívebb mindennapi esetektől egészen nagy horderejű ügyletekig. Mert mennyivel képtelenebb a boszorkánymentesítő igazolás, mint állampolgári létünk megannyi valószínűtle- nül fölösleges ügyködése, mely arra irányul, hogy bonyolult formalitások útvesztőjébe keveredve bizonyítsuk a nyilvánvalót? Ezt az alaphelyzetet fogalmazta meg sikerült szatírájában Vágó Péter, találó jellemrajzokkal, eleven párbeszédekben. Hibája, hogy bonyolultabbnak érezhette anyagát, mint amilyen, s ezáltal hosszadalmasabban bontotta ki a szükségesnél. 10—15 perccel rövidebb megfogalmazás figyelemkoncentrálóbb és feszesebb darabot hozott volna létre. Kőváry Katalin ritmikus, keményen pattogó rendezésében nemcsak a jellemrajzok sikerültek jól, hanem újszerűén beszéltette a natúr- hangkulisszákat is, egy-egy jó pillanattal atmoszférát teremtve. A kiváló szereplőgárda nagy kedvvel, mesteri össz játékot produkált: Kálmán György, Bessenyei Ferenc, Balázs Samu, Benedek Miklós. Schubert Éva, Esztergályos Cecília és Majláth Mária.


Görgey Gábor - Magyar Nemzet 1974. március 12.