A Próféta rokona

A Rádiójáték wikiből

(21:03 Petőfi 28p 7 részes)

Írta: Fromaget (ford: Nagy Péter)

Dramaturg: Gábor Viktor

Rendező: Varga Géza

Rádióra alkalmazta: Kopányi György

Zenei munkatárs: Szendrői Sándor

1. rész:

Játsszák: Rudolf Péter, Pathó István, Búss Gyula, Dózsa László, Kautzky Armand, Suka Sándor

1991.09.22.

Vidám és kínos pásztorórák

Ki nem olvasott még ama századokról, melyekben csak úgy tobzódtak a kiskirályok, szinte gőzölgött az elviselhetetlen nyomorúság, melyekben padokhoz láncolt gályarabok sínylődtek vagy éppen ámulatra méltó hősök szálltak szembe a hol sunyi, hol perverz hatalommal.

Jóval kevesebb azoknak a műveknek a száma, amelyek szerint e század viszont komédia volt. Komédia, nem mentesen tragédiáktól sem. Ebben a műben a szerző – aki szinte teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt – egy bővérű, jóhumorú kortárs szemével nézi a néha feje tetejére álló eseményeket. Gondolom, nagy merészség volt akkoriban olyan hőst állítani az események középpontjába, akit gyerekfejjel csapnak ki a családból, az iskolából, gyerekfejjel szökik el egy Távol- Keletre induló hajóval, s hogy eme terve sikerüljön, gályarabok mellé szegődik, majd rábízza magát a kiszámíthatatlan sorsra.

Ám, akihez a végzet kegyes, akár megjárhatja a poklokat is: a végén győztesen kerül ki a csetepatékból. Itt elsősorban azért, mert hősünknek egy csomó olyan tulajdonsága van, amelyet minden rendű, rangú hölgy eped és rajong. A történet ifjú és daliás hősét nők adják kézről kézre (hogy választékosan fejezzem ki magamat) ők sodorják újabb és újabb veszélyekbe, hogy aztán még rangosabb és elragadóbb hölgyek mentsék ki őt minden slamasztikából.

E művecske, amelynek adaptálását szívesen vállaltam és szórakozva végeztem el, valójában vidám s néha tán kínos – pásztorórákból áll. A kissé borsos epizódok sehol sem sértik a jóízlést, bár ábrázolásmódjuk itt- ott megköveteli a szókimondást is. És amit a szerző vállal, azt az átdolgozó is vállalja: a csupán szórakoztatást.

(Rádió- és Televízióújság, 36. évf. 38.szám.31. Old., Kopányi György)

2.rész:

Játsszák:Rudolf Péter, Raksányi Gellért, Vajda László, Szerencsi Éva, Pápai Erika

1991.09.29.

3. rész:

Párizsi diák – Rudolf Péter, Ibrahim aga – Sinkó László, Sármen - Götz Anna, Mirzala – Pápai Erika, Musztafa Ogli – Mácsai Pál, Zambak – Kováts Adél, Tonton – Kubik Anna

Km: Bajka Pál, Beregi Péter, Tanay Bella, Szakács Emese fuvolán

1991.10.06.

4.rész:

Párizsi diák – Rudolf Péter, Musztafa Ogli – Mácsai Pál, Zambak – Kováts Adél, Tonton – Kubik Anna, Nédua – Nagy-Kálózy Eszter, Szultán- Rajhona Ádám, Omar Fetaz – Sugár László

Km: Igó Éva, Simon György, Újlaky Dénes, Szakács Emese fuvolán

5.rész:

Párizsi diák – Rudolf Péter, Mariquilla – Igó Éva, Barát – Gera Zoltán, Mufti – Horváth Tivadar, Nédua – Nagy-Kálóczy Eszter, Janicsár – Csurka László, Séra – Szirtes Ági, Üzbek – Kenderessy Tibor

1991.10.20.

6. rész:

Párizsi diák – Rudolf Péter, Nédua – Nagy-Kálóczy Eszter, Séra – Szirtes Ági, Üzbek – Kenderessy Tibor, Indzsi, özvegyasszony – Margitai Ági, Kalil Adzsi, orvos – Velenczey István

Km: Csurka László, Détár Enikő, Fáy Györgyi, Gera Zoltán, Mácsai Pál, Szilvássy Annamária, Zentai Lilla

1991.10.27

7. rész:

Párizsi diák – Rudolf Péter, Nédua – Nagy-Kálóczy Eszter, Séra – Szirtes Ági, Üzbek – Kenderessy Tibor, Indzsi, özvegyasszony – Margitai Ági, Kalil Adzsi, orvos – Velenczey István

1991.11.03.