„A' indián a Bronxba vágy” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
a (Hargitai átnevezte a(z) A'indián a Bronxba vágy lapot a következő névre: A' indián a Bronxba vágy)
 
1. sor: 1. sor:
1989. 09. 05. 21.09, Kossuth, 51 perc
 
  
 
Israel Horowitz rádiójátéka (1975)
 
Israel Horowitz rádiójátéka (1975)
24. sor: 23. sor:
  
 
(A Rádiószínház műsora)
 
(A Rádiószínház műsora)
 +
 +
 +
Elhangzott: 1975. december 18, 20:00
 +
 +
 +
Ismétlés:
 +
 +
1985. november 21. 21:05 Petőfi Rádió
 +
 +
1989. 09. 05. 21.09-, Kossuth, 51 perc
 +
 +
1992.09.20. Petőfi 20.00 Rádiószínház (50’)
 +
 +
1996.10.05. 21.05 Kossuth
 +
 +
2011. július 9. (21:04)
 +
 +
 +
 +
== Vladimir és Estragon New Yorkban ==
 +
 +
 +
 +
Az indiai indián és a “buta amerikaiak” találkozása a kulturális peremlét buszmegállójában.
 +
 +
Legalább annyira nem tudom, hogy mi az a Bronx vagy hogy hol lehet az, mint amennyire azt a New Yorkba érkező öreg hindu sem sejti, aki csak családját akarja meglátogatni a város Bronx folyóról elnevezett, legészakibb negyedében, mikor is a buszra várván inzultálni kezdi őt két punk figura. 
 +
 +
Az amerikai Israel Horovitz által a 60-as években írt színdarab 1975-ben bemutatott magyar nyelvű rádiójáték változata szintén feszeget bizonyos kulturális kérdéseket, de sok esetben sajnos csak falakba ütközik. Az első nehézség rögtön a fordítás terén érhető tetten. Mivel az angol nyelv ugyanazzal a jelzővel (Indian) illeti az indiaiakat, valamint Amerika őslakosait, így a hallgató, különösen ha az a szocialista Magyarországon élő hallgató, sokáig nem lehet benne biztos, a két punk férfi most tulajdonképpen egy indiait néz-e indiánnak vagy egy indiánt indiainak?
 +
 +
Ez a probléma rögtön indukálhatja második gócpontunkat, amely a kulturális kontextusbeli különbségek tárgykörében keresendő. Míg a kor olvasztótégelybeli, amerikai hallgatója talán nap, mint nap szembesülhetett hasonló kulturális problémákkal, addig a szocialista blokk etnikai kisebbségeket tagadó, homogenizáló társadalmú magyar befogadójának igen csak idegen lehetett a rádiójátékban felvetett “összetalálkozom valakivel, aki más, mint én” jelenség. A 21. század magyar hallgatója ezt a kontextusbeli hátrányt talán mára már teljesen levetkőzhette, nem is beszélve arról, hogy korunk Magyarországán a közélet és az aktuálpolitika igen fontos napirendi pontjain szerepelnek a feléledő nacionalizmus, a cigány-, vagy éppen a menekültkérdés témái.
 +
 +
Sajnos viszont az eredeti mű efféle, mélyebb rétegeinek megértésében nem igazán lehetnek segítségünkre a Balázs Péter és Harkányi Endre által megszemélyesített punk karakterek. Részint a rádió színházhoz képest vett mediális különbségei (nem látjuk a megszólaló karaktereket), részben pedig egyéb sematizáló adaptációs eljárások miatt éppen annyira láthatjuk mi is sztereotípnak a két punkot, mint amennyire ők a  hindu idegent skatulyázzák be származása alapján.
 +
 +
Bár ez a reprezentációs eljárás talán jó módszer lehet arra, hogy a hallgató jobban átérezze, milyen is lehet valakiről csak egy felszínes, elnagyolt képet kapni, ez az ábrázolásmód erősen gátolhatja a probléma mélyebb megértését. Hiszen kapunk két együgyű, munkanélküli csavargót, két barbár-amcsi Vladimirt és Estragont, akik közé betéved a harmadik világbeli, civilizálatlan Indus és nem tudunk meg róluk szinte semmi egyebet. Barbár a barbárok között.
 +
 +
Szórakoztató lehet eljátszani a gondolattal, mi van, ha a hanyatló nyugat szereplői csak a szocialista, pozitív emberkép ellenpontozása következtében jellenek meg ennyire bugyuta módon. A hangjátékban egyébként nem csak az ellenség reprezentációja, hanem a szocialista önreprezentáció is tettenérhető, mikor is a hindu férfit, mint a nagybetűs, amerikaiak számára Idegent szellemességből összemossák az ideológiai ellenséggel. “Biztos bolseviki gyogyós. Bogyós. Les a határainkon. Jön megerőszakolni a gyerekeinket a vörös rém.”
 +
 +
Bár önmagában a rádiójáték nem elég a kulturális ráeszméléshez, talán nem is célja az, de ha az elhangzottakat továbbgondoljuk, és saját életünkre vonatkoztatjuk őket, mondhatnak újat, vagy legalább is szembesíthetnek a felvetett problémák felszínével. Latinovitsot pedig ki ne hallgatná el szívesen 50 perc erejéig? 
 +
 +
A’indián a Bronxba vágy (szerző: Israel Horowitz) (Pós Sándor, 1975, Rádiószínház). Játsszák: Latinovits Zoltán, Balázs Péter, Harkányi Endre.
 +
 +
5/10 Iványi Domokos
 +
 +
 +
== Lukácsy András: Rádiófigyelő ==
 +
 +
 +
“A darabot a maga helyén, az „exkluzív” alkotásoknak fenntartott harmadik műsorban hallottuk Pós Sándor rendezői sorozatában. Azt hiszem, a fiatal rendezőnek ez az egyik legjobban sikerült rádiós munkája. Aminthogy az egyik huligánt alakító Balázs Péternek is maradéktalanul tökéletes alakítása ez. S csaknem ugyanez mondható el társáról Harkányi Endréről is. A hindut játszó Latinovics Zoltán kivételes bravúrja itt az, hogy véges-végig csupán hindi nyelven beszél, tehát számunkra érthetetlenül, s mégis hibátlanul közvetíteni tudta, csupán hangerővel. hangsúlyokkal egv elnyomorodott egzisztencia fájdalmas érzelmi hullámzásait.”
 +
 +
Magyar Hírlap, 1975. december 23.
  
  
32. sor: 81. sor:
 
[[Category:Israel Horowitz művei]]
 
[[Category:Israel Horowitz művei]]
 
[[Category:Pós Sándor rendezései]]
 
[[Category:Pós Sándor rendezései]]
 +
[[Category:Lapok műkritikával]]

A lap jelenlegi, 2019. július 23., 11:12-kori változata

Israel Horowitz rádiójátéka (1975)

Tartalom: Fia meghívására New Yorkba érkezik az öreg hindu, de még mielőtt célhoz érne, eltéved a nagyvárosban…

Szereposztás:

Az Indus – Latinovits Zoltán

Murph – Balázs Péter

Joey – Harkányi Endre

Fordította: Bartos Tibor

Zenéjét szerezte: Victor Máté

Technikai munkatárs: Balogh Attila és Váci Györgyné

Zenei munkatárs: Kovács Zoltán

Rendező: Pós Sándor

(A Rádiószínház műsora)


Elhangzott: 1975. december 18, 20:00


Ismétlés:

1985. november 21. 21:05 Petőfi Rádió

1989. 09. 05. 21.09-, Kossuth, 51 perc

1992.09.20. Petőfi 20.00 Rádiószínház (50’)

1996.10.05. 21.05 Kossuth

2011. július 9. (21:04)


Vladimir és Estragon New Yorkban

Az indiai indián és a “buta amerikaiak” találkozása a kulturális peremlét buszmegállójában.

Legalább annyira nem tudom, hogy mi az a Bronx vagy hogy hol lehet az, mint amennyire azt a New Yorkba érkező öreg hindu sem sejti, aki csak családját akarja meglátogatni a város Bronx folyóról elnevezett, legészakibb negyedében, mikor is a buszra várván inzultálni kezdi őt két punk figura.

Az amerikai Israel Horovitz által a 60-as években írt színdarab 1975-ben bemutatott magyar nyelvű rádiójáték változata szintén feszeget bizonyos kulturális kérdéseket, de sok esetben sajnos csak falakba ütközik. Az első nehézség rögtön a fordítás terén érhető tetten. Mivel az angol nyelv ugyanazzal a jelzővel (Indian) illeti az indiaiakat, valamint Amerika őslakosait, így a hallgató, különösen ha az a szocialista Magyarországon élő hallgató, sokáig nem lehet benne biztos, a két punk férfi most tulajdonképpen egy indiait néz-e indiánnak vagy egy indiánt indiainak?

Ez a probléma rögtön indukálhatja második gócpontunkat, amely a kulturális kontextusbeli különbségek tárgykörében keresendő. Míg a kor olvasztótégelybeli, amerikai hallgatója talán nap, mint nap szembesülhetett hasonló kulturális problémákkal, addig a szocialista blokk etnikai kisebbségeket tagadó, homogenizáló társadalmú magyar befogadójának igen csak idegen lehetett a rádiójátékban felvetett “összetalálkozom valakivel, aki más, mint én” jelenség. A 21. század magyar hallgatója ezt a kontextusbeli hátrányt talán mára már teljesen levetkőzhette, nem is beszélve arról, hogy korunk Magyarországán a közélet és az aktuálpolitika igen fontos napirendi pontjain szerepelnek a feléledő nacionalizmus, a cigány-, vagy éppen a menekültkérdés témái.

Sajnos viszont az eredeti mű efféle, mélyebb rétegeinek megértésében nem igazán lehetnek segítségünkre a Balázs Péter és Harkányi Endre által megszemélyesített punk karakterek. Részint a rádió színházhoz képest vett mediális különbségei (nem látjuk a megszólaló karaktereket), részben pedig egyéb sematizáló adaptációs eljárások miatt éppen annyira láthatjuk mi is sztereotípnak a két punkot, mint amennyire ők a hindu idegent skatulyázzák be származása alapján.

Bár ez a reprezentációs eljárás talán jó módszer lehet arra, hogy a hallgató jobban átérezze, milyen is lehet valakiről csak egy felszínes, elnagyolt képet kapni, ez az ábrázolásmód erősen gátolhatja a probléma mélyebb megértését. Hiszen kapunk két együgyű, munkanélküli csavargót, két barbár-amcsi Vladimirt és Estragont, akik közé betéved a harmadik világbeli, civilizálatlan Indus és nem tudunk meg róluk szinte semmi egyebet. Barbár a barbárok között.

Szórakoztató lehet eljátszani a gondolattal, mi van, ha a hanyatló nyugat szereplői csak a szocialista, pozitív emberkép ellenpontozása következtében jellenek meg ennyire bugyuta módon. A hangjátékban egyébként nem csak az ellenség reprezentációja, hanem a szocialista önreprezentáció is tettenérhető, mikor is a hindu férfit, mint a nagybetűs, amerikaiak számára Idegent szellemességből összemossák az ideológiai ellenséggel. “Biztos bolseviki gyogyós. Bogyós. Les a határainkon. Jön megerőszakolni a gyerekeinket a vörös rém.”

Bár önmagában a rádiójáték nem elég a kulturális ráeszméléshez, talán nem is célja az, de ha az elhangzottakat továbbgondoljuk, és saját életünkre vonatkoztatjuk őket, mondhatnak újat, vagy legalább is szembesíthetnek a felvetett problémák felszínével. Latinovitsot pedig ki ne hallgatná el szívesen 50 perc erejéig?

A’indián a Bronxba vágy (szerző: Israel Horowitz) (Pós Sándor, 1975, Rádiószínház). Játsszák: Latinovits Zoltán, Balázs Péter, Harkányi Endre.

5/10 Iványi Domokos


Lukácsy András: Rádiófigyelő

“A darabot a maga helyén, az „exkluzív” alkotásoknak fenntartott harmadik műsorban hallottuk Pós Sándor rendezői sorozatában. Azt hiszem, a fiatal rendezőnek ez az egyik legjobban sikerült rádiós munkája. Aminthogy az egyik huligánt alakító Balázs Péternek is maradéktalanul tökéletes alakítása ez. S csaknem ugyanez mondható el társáról Harkányi Endréről is. A hindut játszó Latinovics Zoltán kivételes bravúrja itt az, hogy véges-végig csupán hindi nyelven beszél, tehát számunkra érthetetlenül, s mégis hibátlanul közvetíteni tudta, csupán hangerővel. hangsúlyokkal egv elnyomorodott egzisztencia fájdalmas érzelmi hullámzásait.”

Magyar Hírlap, 1975. december 23.