1943. február 15. Hírek

A Rádiójáték wikiből

1943. február 15. Hírek.

A magyar humanizmusnak a szomszédos népekre gyakorolt befolyásáról érdekes előadást tartott Rómában Gáldi László magyar egyetemi tanár. Előadásában kimutatta, hogy Magyarország nemcsak védőbástyája volt a nyugati civilizációnak, hanem kisugárzási központja is volt a római gondolatnak. A magyarok latin kultúrájával a szláv bizánci világ képviselői is érintkezésbe jutottak, így a bolgárok és a románok is. A magyar humanista kultúra döntő befolyást gyakorolt a szomszédos népekre, a szlovákok és az erdélyi románok történetírására és közéletére. A magyar humanizmus ma is döntő tényezője a dunavölgyi kulturális életnek és egy nap még a tartós dunai béke kiindulópontja lehet.

A mai német hadijelentés szerint a keleti harctéren az ellenség igyekszik egyre újabb kötelékekkel, amelyeket elvérzett csapatai helyébe harcbavet, átkaroló és áttörő hadműveletekkel döntő sikert elérni. A német seregek megingathatatlan ellenállással, rugalmas hadviseléssel és ellentámadásokkal meghiúsítják a szovjet csapatok szándékait és igen súlyos veszteségeket okoznak az ellenségnek. A Don torkolata és a Kurszktól északra fekvő terület között a csata hevessége megint fokozódott. A Donec kanyarulatban a német csapatok kijelölt megrövidített védőállásukba vonultak vissza és ellenséges akadályoztatás nélkül kiürítették Rosztov és Vorosilovgrád városokat. A Volchov és a Ladoga tó közötti arcvonalon, valamint Leningrád előtt a szovjet csapatok tegnap is széles arcvonalon támadtak. A támadások összeomlottak.

Ma van ötven esztendeje annak, hogy Puskás Tivadar, a világhírű magyar feltaláló találmánya, a telefonhírmondó megszólalt Budapesten. A telefonhírmondó tulajdonképpen a mai rádió ősének tekinthető. A világ tulajdonképpen a székely származású Puskás Tivadarnak köszönheti, hogy ma országhatárokon, óceánokon át drót nélkül lehet beszélni. Puskás Tivadar ismerte fel annakidején elsőnek a telefon óriási jelentőségét s ennek alapján dolgozott ki tervet a telefonközpont megszervezésére. Tervét annakidején bemutatta Edisonnak, a világhírű amerikai feltalálónak. Puskás Tivadar hosszú ideig dolgozott Amerikában mint Edison főmunkatársa. Korszakalkotó találmánya alapján a telefonközpont rohamosan elterjedt az egész világon. A mai napot az évforduló alkalmából a magyar rádió Puskás Tivadar emlékének szenteli.

A mostani háborús helyzetre való tekintettel a belügyminiszter rendeletet adott ki a legszigorúbb takarékosság végrehajtására. A miniszter rámutat arra, hogy elsőrendű honvédelmi érdek a pénz-és anyaggazdálkodás terén a legmesszemenőbb takarékosság. Ebből a célból a miniszter utasította a törvényhatóságok vezetőit, hogy a hivatali helyiségekben olykép szabályozzák a fűtést, hogy a hőmérséklet 18 Celzius foknál több ne legyen. Takarékoskodni kell továbbá a papíros anyaggal, a gépkocsi üzemanyaggal és minden más nemzeti szempontból fontos anyaggal.